A múlt héten 45 700-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz – közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). Ez valamivel több, mint az azt megelőző heti 42 500 beteg.
Légúti fertőzés tüneteivel mostanáig már 216 300 ember kereste fel orvosát.
A legfrissebb tájékoztatás szerint a január 12. és 18. között influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók 36,4 százaléka volt gyerek, 32,5 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt, 22,7 százalékuk a 35-59 évesek, míg 8,4 százalékuk a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
Kórházba 191 embert vettek fel a múlt héten súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 11-en szorultak intenzív, szubintenzív ellátásra.
Az év harmadik hetében tíz közigazgatási területen nőtt, öt közigazgatási területen csökkent, ötben nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma a megelőző héthez képest.
Múlt héten akut légúti megbetegedések halmozódásáról összesen kilenc jelentés érkezett Komárom-Esztergom (4), Tolna (1), Szabolcs-Szatmár-Bereg (2) és Veszprém (2) vármegye területéről. Ezek egy bölcsődét, két óvodát, öt általános iskolát és egy szociális intézményt érintettek.
A helyi járványgóc miatt rendkívüli tanítási szünetet is el kellett rendelni egy általános iskolában. Az Origo beszámolója szerint influenzaszerű és gyomor-bélrendszeri tünetekkel terjedő megbetegedések miatt ideiglenesen bezárták a balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményét. Hétfőn a 217 tanulóból már 109-en hiányoztak, kedden pedig ez a szám 130-ra emelkedett, a dolgozók is megbetegedtek.A tanítás várhatóan hétfőn indul újra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég