A közlemény szerint a szülő elhalálozása vagy munkaképtelensége miatt rászorulóvá vált családok által felvett Babaváró kölcsön visszafizetésére teremt lehetőséget a Magyar Bankszövetség és a Magyar Biztosítók Szövetsége által rendelkezésre bocsátott keret. A Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére elkülönített összeget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kezeli, az érintettek a karitatív szervezetnél kérelmezhetik tartozásuk végtörlesztését.
A támogatást azok igényelhetik, akiknél a kölcsön felvételét követően az egyik (vagy mindkét) házastárs elhalálozott, vagy akiknél 90 százalékot elérő munkaképesség-csökkenést állapítottak meg.
„Az érintett családok életében új szakasz kezdődött volna a gyermekvállalással és a babaváró kölcsön jelentette lehetőségekkel, a tervezett jövő helyett azonban baleset, súlyos betegség vagy váratlan tragédia változtatta meg a sorsukat” – írták.
Közölték, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére létrejött megállapodás méltányossági alapon teremt lehetőséget a feltételeknek megfelelő családok tartozásának végtörlesztésére.
A Magyar Bankszövetség és a Magyar Biztosítók Szövetsége tagintézményei – 11 hitelintézet és 7 biztosító társaság részvételével – közérdekű kötelezettségvállalással összesen 600 millió forintos keretet hoztak létre a végtörlesztések kifizetésére. A méltányossági eljárást a Magyar Máltai Szeretetszolgálat folytatja le, az érintett családok postai úton benyújtott kérelmükben igényelhetik tartozásuk végtörlesztését. A karitatív szervezet eredeti okiratok alapján vizsgálja meg, hogy a pályázók megfelelnek-e a feltételeknek.
Kedvező elbírálás esetén a szeretetszolgálat végtörleszti a család fennálló tartozását, a kölcsönt nyújtó hitelintézet pedig értesítést küld a követelés megszűnéséről.
A kérelmeket postai úton lehet benyújtani a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz (1535 Budapest, Pf. 803, a borítékon fel kell tüntetni: "Babaváró".) A kérelmek benyújtásához szükséges információk a maltai.hu/babavarovegtorlesztes weboldalon elérhetők, az ügyintézéshez segítséget pedig a [email protected] e-mail címen lehet kérni – olvasható a kommünikében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott