A gazdaságkutató intézet üzleti hangulatindexe a januári 85,2 pontról 85,5 pontra emelkedett. Az aktuális helyzet megítélésére vonatkozó index januárhoz hasonlóan februárban is 86,9 ponton alakult, szemben az elemzők enyhén romló, 86,7 pontos becslésével.
Ugyanakkor a várt 84 pontnál nagyobb, 84,1 pont lett a kilátások megítélésére vonatkozó mutató.
A német kormány az idei gazdasági növekedési előrejelzését a korábbi 1,3 százalékról 0,2 százalékra csökkentette. Mindezt tette azért, mert a gyenge globális kereslet, a geopolitikai bizonytalanság és a tartósan magas infláció a kilábalás reményeit fékezi – írja az MTI.
A német statisztikai hivatal adatai szerint tavaly 0,3 százalékkal csökkent a német GDP, és a tavalyi utolsó negyedévben is 0,3 százalékos csökkenést jegyeztek fel negyedéves összevetésben. Az előrejelzés szerint a folyó negyedévben zsugorodik a német gazdaság teljesítménye, vagyis immár két egymás követő negyedévben mutat visszaesést a gazdaság, ami recessziót jelent.
110 milliárd eurónyi vagyon tűnt el Németországban
Németország a bruttó hazai termék növekedése ellenére is 110 milliárd eurónyi vagyont veszített tavaly az ifo gazdaságkutató intézet pénteken publikált kommentárja szerint.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot