A HungaroMet előrejelzése szerint a gomolyfelhők feloszlása után kedden délelőtt többnyire derült és száraz időre készülhetünk, csupán néhol lehetnek felhősebb körzetek.
A legalacsonyabb hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, de az északi völgyekben ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet. Napközben többnyire napos, gyengén felhős idő valószínű, azonban délutántól nyugat felől fokozatosan megnövekszik, késő estére pedig már jelentősen meg is vastagszik a felhőzet.
Hét vármegyére: Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala területére kiadták a figyelmeztetést zivatar miatt.
A nyugati határvidéken délutántól, estétől pedig a Dunántúl más részein is előfordulhat zápor, zivatar. A déli, majd estétől egyre inkább északira forduló szél többfelé megélénkülhet, zivatarok környezetében pedig akár erős, viharos széllökések is lehetnek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 28 és 33 fok között alakul, de a nyugati határ közelében ennél kissé hűvösebb lehet az idő.
Kedden napközben meleg jellegű fronthatás várható, így az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál többek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás tapasztalható, de akár ingerlékenyebbekké is válhatnak. Estétől nyugat felől pedig már a hidegfront érkezése okozhat problémákat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Újabb találat érte a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban
Van állampapírja? Vigyázat, új trükkel támadnak a csalók
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Érdemes még ma tankolni, jelentős drágulás jön a kutakon
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Veszélyes lehet a lazítás a vényírásról: káosztól tart az orvosi kamara
Rengeteg pénzt buknak a magyarok egy rossz szokás miatt