Az éjszaka érkezett hidegfront hatására elsősorban a Dunántúlon néhol még előfordulhat egy-egy viharos (60-75 km/h) széllökés északnyugati irányból. Az északkeleti határ közelében délelőtt egy-egy 70 km/h-s széllökés is kialakulhat. A péntek késő délelőtti, déli órákban egy északnyugat-délkeleti sávban átmentileg ismételten előfordulhatnak néhol viharos (60-70 km/h) széllökések, majd a szél tartós gyengülése valószínű – írta előrejelzésében a met.hu.
A reggeli órákban elsősorban a Dél-Dunántúlon az eső, havazásba válthat (kiemelten a Mecsekben). Sívidéken említésre méltó megmaradó hó nem valószínű (Baranyában reggel lepel-1 cm, a Mecsekben 2-3 cm). Az északkeleti határ közelében délután, este hózápor előfordulhat.
Hidegfront felhő- és csapadékrendszere vonul fölöttünk északnyugatról délkeleti irányba – az esőt egyre többfelé váltja havas eső, havazás, egy-egy helyen az ég is megdörrenhet.
Napközben északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, estére a legtöbb helyen kiderül az ég. A csapadék a legtöbb helyen még a déli órákig megszűnik, délután már csak az északkeleti tájakon, ott is kevés helyen lehet havas eső, havazás. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, főként a Dunántúlon viharos lökések. Északkeleten, keleten is csökken a hőmérséklet, amely délután többnyire 2 és 6 fok között változik. Késő estére -6 és 0 fok közé hűl le a levegő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban