Nagy valószínűséggel egy külföldi kormányszervezet vagy egy államilag támogatott hackercsoport állhat a holland rendőrség elleni kibertámadás mögött, amelynek során ellopták az összes rendőr nevét és elérhetőségét - jelentette ki a holland belbiztonsági és igazságügyi miniszter.
David van Weel a parlamentnek küldött levelében hozzátette, hogy
a hackerek más, a rendőrséggel közösen dolgozó holland kormánytisztségviselők, a többi között ügyészek és ügyvédek elérhetőségét is megszerezték.
A nyomozásban részt vesz a hírszerzés (AIVD), illetve a katonai biztonsági szolgálat (MIVD) is.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy mindkét említett hivatal már korábban felhívta a figyelmet bizonyos országokból érkező esetleges hackertámadások kockázatára.
Az AIVD áprilisban közzétett, a 2023-as évről szóló jelentésében Kínából érkező kibertámadásokra figyelmeztetett, 2022-ben pedig az MIVD azt közölte, hogy az orosz állam által támogatott hackerek egy csoportja próbált adatokat megszerezni holland szervezetektől.
A szeptember végén történt kibertámadás során a rendőrök neve, e-mail-címe és beosztása került a hackerek birtokába.
"A rendőrség azonnal biztonsági intézkedéseket léptetett életbe és a biztonsági szervekkel közösen mindent megtesz azért, hogy megvédje a rendőröket, és megelőzze a további károkat" - jelentette ki van Weel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban