Elfogadhatatlannak tartom, hogy évekig tartó egyeztetés eredményeit dobják ki, ezért azonnali egyeztetéseket követelek a III. Kerülettel és a Fővárossal is - tudatta Facebook-oldalán Óbuda polgármestere. Kiss László a HÉV felújításával kapcsolatos friss kormányhatározat miatt fejezte ki erős nemtetszését.
Mint írta, örömmel vegyes döbbenettel értesült arról, hogy elindul a HÉV felújításának közbeszerzése.
"Örömmel, mert a kormány által okozott gazdasági válságnak immáron harmadik éve áldozatául esik a Hév felújítása. Döbbenettel, mert alacsonyabb műszaki tartalommal kerülhet megvalósításra, de arról, hogy mi lesz ez az alacsonyabb műszaki tartalom semmit sem tudok" - fogalmazott a polgármester.
Közölte, hogy az Óbudai Önkormányzat nem enged a korábbi egyeztetés eredményeiből, amelyek a következők:
- valamennyi HÉV állomás teljes akadálymentesítése
- szintbeli kereszteződés kiépítése a Tímár utcai megállónál
- az Ország út-Szentendrei út-Pünkösdfürdő utcai kereszteződés forgalmi helyzetének javítása.
Jelezte, hogy meg akarják tudni a kormányzattól, mit is jelent pontosan a minapi határozatban foglalt HÉV-racionalizáció. Arra az esetre, ha nem ülnek velük tárgyalóasztalhoz az illetékesek, demonstrációt helyezett kilátásba.
"Miután megszokhattuk azt is, hogy a kormányzat csak az erőből ért, ezért amennyiben nem indulnak el az egyeztetések, jövő péntek, azaz a november 14-én 10.00 órakor kerületünk határánál a befelé jövő oldalon demonstráció keretében egy sávot lezárok a 11-es úton"
- írta Kiss László.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító