Mégis tárgyalóasztalhoz ül a kormányzat a III. kerület és az érintett agglomerációs települések önkormányzatai a H5-ös HÉV felújítása kapcsán, mivel a korábbi tervekkel ellentétben a projekt csökkentett műszaki tartalommal készült volna el – mondta az Inforádióban Kiss László polgármester, aki a meghirdetett demonstrációt is elhalasztotta, ám hangsúlyozta, hogy ez nem azt jelenti, hogy visszavonulót fújt.
A tiltakozók szerint csökkentett műszaki tartalommal valósul meg a felújítás.
Óbuda-Békásmegyer polgármestere emlékeztetett, 2019 előtt a kormányzat egy nagyon nagy léptékű felújításban gondolkozott, amiből aztán pénzügyi nehézségek miatt jelentősen visszavettek.
Az önkormányzat 2022. körül megállapodott a kormánnyal abban, hogy a III. kerületben minden HÉV-megálló megújul, akadálymentes lesz, valamint a pünkösdfürdői átkelőhelynél elvégeznek egy, az átkelést megkönnyítő közterület-rendezést – magyarázta a polgármester, aki szerint ez a „minimum csomag”, és ezt egészítették volna ki a P+R parkolókkal még az agglomerációs területeken.
A polgármester demonstrációt szervezett, lezárta volna a 11-es főutat, azonban ezt a tárgyalás miatt egyelőre elnapolta.
Mint mondta, úgy érzi tisztességesnek, ha meghallgatják a kormány mondanivalóját, és aztán ehhez igazíthatják a későbbi stratégiájukat. Kiss László azonban leszögezte, mindezek ellenére a radikális lépésektől sem riad vissza a kerület képviselete érdekében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Kezdő vállalkozások Magyarországon: kihívás vagy esély ma az elindulás?