Spanyol termelők megbízásából az üvegházi levéltetvek irtási és gyérítési lehetőségeit vizsgálták a Granadai Egyetem, valamint az Andalúz Mezőgazdasági Kutatási és Képzési, Halászati, Élelmiszeripari és Ökológiai Termelési Intézet kutatói, amikor meglepő felfedezést tettek.
Korábban azt tapasztalták, hogy az üvegházban élő hangyák általában védelmezték a velük élő levéltetveket, erősen csökkentve ezzel az utóbbiak elleni biológiai védekezés hatékonyságát.
Nemrég azonban arra figyeltek fel, hogy a hangyák, megfelelő mennyiségű cukorral etetve, a levéltetvek ellenségeivé váltak, és pusztítani kezdték azokat
számolt be a felfedezésről az Agroinform portál.
Ezt a megfigyelést később két éven át tartó kísérletekkel is alátámasztották. Egy nagyobb üvegházi paprika-ültetvényben a gossypii Glover levéltetvek állománya a cukorral etetett Tapinoma ibericum Santschi hangyák jelenlétének hatására számottevően megritkult.
A spanyol kutatók felfedezése tulajdonképpen a biológiai védekezés egy új eszközét adhatja a növényvédők kezébe.
Igaz ugyanakkor, hogy a hatások üvegházanként és évszakonként eltérőek voltak. A levéltetvek támadásának csúcsidőszaka őszre esett, a parazitává vált hangyák viszont nyáron voltak a legaktívabbak.
Összességében tehát bár az eredmények azt mutatják, hogy a mesterséges cukorellátás megváltoztatja a hangyák viselkedését és gondoskodóból a levéltetvek ragadozóivá válnak, a megfigyelt nagy eltérések arra utalnak, hogy más tényezők is befolyásolják a hangyák hatékonyságát. Ezt tehát a hortydaily.com írása szerint még tovább vizsgálják.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin