Elhunyt hétfőn 82 éves korában Fritz Wepper német színész, aki a népszerű Derrick tévésorozatban Harry Klein nyomozót alakította – számolt be róla a Bild német újság.
Wepper kiskamaszként lépett először színpadra a Pán Péter című darabban. Pár évvel később, 1959-ben már Bernhard Wicki A híd című háborúellenes filmjében szerepelt, amely a Golden Globe-díjat is megkapta.
1972-ben Bob Fosse nyolc Oscarral díjazott Kabaré című filmjében láthatták a nézők. Wepper a produkcióban Fritz Wendelt játszotta.
A nemzetközi népszerűséget azonban a Derrick című ZDF-krimisorozat hozta meg számára, amelyben Derrick főfelügyelő beosztottját alakította.
A kultsorozat első epizódját 1974. október 20-án vetítették le, Stephan Derrick főfelügyelő és partnere, Harry Klein nyomozásait több mint száz ország televíziónézői láthatták azóta.
A ZDF német televízió 24 év alatt 281 epizódot készített. Derrick és Klein a sorozatban a müncheni felső tízezer körében elkövetett gyilkosságok ügyében nyomozott. Az utolsó epizódot 1998-ban vetítette a csatorna. Utolsó szavaival Derrick megköszönte a segítséget partnerének, majd eltűnt a müncheni éjszakában. A címszerepet Horst Tappert játszotta, aki 2008-ban, 85 éves korában hunyt el.
Wepper emlékezetes alakítást nyújtott még a Te szent ég! című ADR-vígjátéksorozatban is, amelyben a minden hájjal megkent polgármestert, Wolfgang Wöllert játszotta 2002 és 2021 között.
Három éve daganatos betegséggel diagnosztizálták, és hosszú kórházi kezelés után 2022-ben térhetett haza.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok