A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított az ALDI Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Betéti Társasággal (ALDI) szemben, mivel észlelte, hogy a vállalkozás valószínűsíthetően nem a szakmai gondosság követelménye alapján alakította ki kereskedelmi kommunikációjával összefüggő belső eljárásrendjét. Az üzletekben elhelyezett „100% friss és magyar hús állandó kínálatunkban”, „100% friss és magyar”, valamint „Hazait szeretettel” felirattal megjelölt hűtőpultjaiban
valószínűsíthetően nem kizárólag magyar származású termékek voltak megtalálhatóak.
A GVH gyanúja szerint a vállalkozás 2021. november 25-től nem rendelkezik olyan következetesen alkalmazott belső ellenőrzési mechanizmussal, amellyel biztosítaná, hogy a fenti állításokkal megjelölt hűtőpultokban kizárólag magyar származású termékeket találnak a fogyasztók.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette.
Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
A Gazdasági Versenyhivatal felhívja a figyelmet arra, hogy a versenytörvény szerint az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam az ügyintézési határidőbe nem számít be.
A GVH ezúton is felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy az egyes termékek jellemzői (pl. eredet, származás, minőség) a fogyasztók döntéseit meghatározó módon befolyásolhatják. Ezért a kommunikációjuk során csak olyan állításokat tegyenek közzé, amelyeket teljeskörűen és megalapozottan alá tudnak támasztani. A versenyhatóság figyelemmel követi a hazai minőségre utaló jelzéseket is, legutóbb a City Taxival szemben indított vizsgálatot a valószínűsíthetően jogsértő állításai miatt.
Reagált az Aldi
A GVH eljárása nem magára a vállalásra irányul, hanem csak arra, hogy egyes esetekben a frisshús-hűtőkben az állandó kínálatban szereplő magyar friss hús termékek mellett olyan termékek is kihelyezésre kerültek, amelyek nem magyar forrásból származtak – közölte a vállalat. Az ALDI szerint a magyar friss húsokra vonatkozó vállalásával kapcsolatban az üzletekben és az egyéb felületeken megjelenő állításai valósak, érthetőek, követhetőek és a termékek jellege, illetve a csomagolás alapján is egyértelműek. Az ALDI vásárlói így meg tudják ítélni, hogy a húshűtőben mi minősül friss húsnak és mi nem, illetve mely termékek érkeznek magyar forrásból és melyek nem. A vállalat természetesen törekszik a jogkövető magatartásra és együttműködik a GVH-val, egyúttal bízik abban, hogy a fogyasztók továbbra is értékelik az ALDI-nak a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari beszállítók iránti elkötelezettségét.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak