Egyre több népszerű görög turisztikai célpont keresi a módját annak, hogy a látogatók számát olyan szinten tartsa, amely nem veszélyezteti infrastruktúrájukat, és nem rontja turisztikai termékük értékét sem – írta meg a görög Kathimerini, miután Symi szigete engedélyt kért a Belügyminisztériumtól, hogy 3 eurós díjat vessen ki az egynapos látogatókra. A sziget évente 300 ezer olyan látogatót fogad, akik nem éjszakáznak ott, de feszegetik a nyilvános infrastruktúra határait.
Június 1. és szeptember 30. között 20 eurót kell fizetni már Mykonos és Santorini látogatóinak is, illetve 5 eurót más kikötőkbe érkező turistáknak. Santorini és Mykonos naponta több mint 10 000 hajóval érkező látogatót fogad, gyakran szinte egyszerre, ami torlódást okoz az úthálózatokban és a kikötői infrastruktúrában, és aláássa a lakosok életminőségét valamint a szervezett turizmusban igénybe vehető szolgáltatásokat.
A díj összege
- október 1. és 31. közötti, valamint az április 1. és május 31. közötti időszakban a két sziget esetében 12 euró, a többi kikötőkben pedig 3 euró,
- november 1-jétől március 31-ig Mykonos és Santorini kikötőinek díja 4 euró, a többinek pedig 1 euró.
Symi polgármestere szerint az a fő cél, hogy a lakosokat és a helyi közösséget többé ne terheljék a sziget látogatóinak ellátásához szükséges költségekkel. Jelenleg az összes önkormányzati alkalmazott és a szemétszállító flotta a kikötőben dolgozik, miközben a szigeten élő lakosok, akik önkormányzati díjakat fizetnek, nem kapják meg a szolgáltatásokat. Mint mondta, továbbra is várják a turistákat, de a lakosok számára nem emelhetik tovább az önkormányzati díjakat.
Görögországban korábban klímaváltozási díjat vetettek ki a szállodai vendégekre, az egynapos látogatókra azonban nem.
Symi a díjbeszedést a komptársaságokon és a kirándulásokat szervező ügynökségeken keresztül végzi, a bevételek pedig közvetlenül az önkormányzat költségvetésébe érkeznek, és kizárólag a tisztaság, az infrastruktúra, az újrahasznosítás, a kulturális emlékek védelme és a turizmus irányításának fejlesztésére fordíthatják.
Szigorúbb utazási szabályokat, magas bírságokat és magatartási kódexeket vezetnek be más népszerű európai úti célok is a túlzott turizmus kezelésére.
Mivel a látogatók száma várhatóan rekordszintet ér el az idén, öt évvel a pandémia miatti lezárások után, számos turisztikai központ próbálja megfékezni a tömeget:
- a tengerjáró hajók és a rövid távú nyaralók bérlésének tilalmával,
- a népszerű látnivalók foglalási rendszereivel,
- valamint az alkoholfogyasztás és a műemlékeknél készített szelfik miatt kiszabott bírságokkal.
Már nem csak a kéthetes nyaralás célpontja Görögország
„Kétféle ember létezik, a görög, és aki az akar lenni” – hangzik el a kultikus filmben, a Bazi nagy görög lagziban. És ez megvalósulhat, mert egyre többen kíváncsiak az eredeti görög életre. Elsősorban a külföldi nyugdíjasok vesznek olyan lakásokat vagy házakat, amelyek mindennel, akár télre fűtéssel is fel vannak szerelve. Több lett már Görögország, mint nyaralóhely, sokan második otthonukat találják meg itt, és elsősorban nem a felkapott turista-paradicsomokban.Franciaország 2024-ben, már bevezette az „elszállásolási adót”. A látogatóknak személyenként és éjszakánként 0,65 eurót kell fizetniük a legalapvetőbb szállásért, ami magasabb szintű szállodákban 15,60 euróra emelkedik. 2026-tól Cannes – a francia riviérán – is megtiltja a belépést az 1000 főnél több utast szállító óceánjáróknak. Július 1-jétől az országban tilos a dohányzást a strandokon, parkokban és az iskolák előtt, míg a „fények városában” betiltják az alkoholfogyasztást a nyilvános helyeken.
Spanyolország, amely egyre növekvő lakhatási válsággal néz szembe, amit a hatóságok részben az olyan platformok széles körű elterjedésének tulajdonítanak, mint az Airbnb, szintén egy sor intézkedést hajt végre. A látogatók számára általában nincs belépődíj, de egyes városokban vagy régiókban idegenforgalmi adót lehet kivetni. Az országban jelenleg számos strandon, köztük a Costa del Solon, Barcelonában és a Baleár-szigeteken tilos a dohányzás, akár 2000 eurós bírsággal is sújtható. A tengerparti városokban a nyilvános vizelés – akár a tengerben is – akár 750 eurós bírsággal is járhat, míg a napozóágy jelenlét nélküli „foglalása” is pénzbírsággal sújtható. Ibiza és Mallorca éjszakai klubjaiban az illetlen viselkedés 3000 eurós bírságot von maga után.
Olaszország is a túlturizmus hullámával néz szembe. Velencében a szállodafoglalás nélküli látogatóknak 2024 óta belépődíjat kell fizetniük. A 14 év feletti turisták számára ez napi 5 euró fejenként, de csak a legforgalmasabb napokon fizetendő. 2011 óta a „Galinotati” idegenforgalmi adót számít fel a látogatóknak a tartózkodás első öt éjszakájára. Az összeg – 1 és 5 euró között fejenként és éjszakánként –, amely attól függ, hogy a város melyik részén szállnak meg, milyen típusú szállást választanak, és az év melyik szakaszában. Róma még magasabb díjat számít fel, amely a városban való tartózkodás első tíz napjára vonatkozik. Az „adó” személyenként és éjszakánként 4 és 10 euró között mozog, a szállás kategóriájától függően.
A helyi hatóságok fantáziadús korlátozásokat is bevezettek, például
- Portofinóban egy hosszú szelfi már 275 euróba is kerülhet.
- Sorrentóban és Szardínián pénzbírsággal büntethető az, aki az utcán fürdőruhában sétál vagy kagylókat gyűjt a védett strandokról.
Európa üzenete a látogatóknak egyértelmű: tiszteljék a meglátogatott helyeket, különben szembe kell nézniük a következményekkel.
A rövid távú szálláshelyek terjedése, amely hozzájárul az ingatlanárak emelkedéséhez, és egyre inkább kizárja a helyieket az ingatlanpiacról, szintén vizsgálat alatt áll Európa-szerte. Az Eurostat adatai szerint 2015 és 2023 között az ingatlanárak átlagosan 48 százalékkal emelkedtek az EU-ban. Európába 2024-ben több mint 747 millió nemzetközi turista érkezett, ami jelentős növekedést jelent a 2005-ben regisztrált 416 millióhoz képest.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője