Cannes városi tanácsa drasztikus szabályozásokat vezet be 2026 januárjától.
Eszerint tilos lesz kikötnie minden olyan óceánjáró hajónak, amely több mint 100 utast szállít, emellett naponta legfeljebb 6000 utas szálhat partra.
A világ egyik legrangosabb filmfesztiváljának otthont adó település ezzel csatlakozik a túlturizmus elleni egyre növekvő globális tiltakozáshoz.
Tavaly mintegy 100 millió látogatót vonzott Franciaország, többet, mint bármelyik másik európai ország, igaz, ehhez az eredményhez a nyári olimpiai játékok és Taylor Swift is hozzájárulhatott. Az ország élen jár abban, hogy egyensúlyt teremtsen a turizmus gazdasági előnyei, valamint a környezetvédelem között.
Az Euronews azt írja, a hajózási társaságok szerint a korlátozások veszélyeztetik az úticélokat, valamint az utasokat is. Ugyanis két olyan óceánjáró hajó is tervezett kikötni vasárnap a városban, amelyen több mint ezren utaztak, és több mint 7000 fő befogadására volt alkalmas.
Egy Cannes-hoz közeli mediterrán város, Nizza az év elején jelentette be, hogy július elsejétől korlátozza az óceánjáró hajók számát. Velence már 2021-ben betiltotta a nagy hajók közlekedését, 2023-ban pedig ezt a példát követte Amszterdam és Barcelona is.
Tízezer marha gázképződésével azonos mennyiségű metánt okád egyetlen óceánjáró egy év alatt
A tengerjáró hajók károkozásához képest Európa összes autójának szennyezése semmiség. Csakhogy amíg Norvégia büszke arra, hogy az országban az elektromos autók száma meghaladja a benzinesekét, a fjordokat ellepik a turistákkal érkező szennyező luxushajók.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég