Görögország szinte minden régiójába eljutott a juhhimlő. Hrisztosz Apostolopulosz, a Görög Tejipari Szövetség elnöke szerint, ha a baljós jóslatok beigazolódnak, akkor a himlő megállítja a feta sajt exportjának nagyon jó lendületét, azt a lendületet, amelyet vérrel-verítékkel értek el – írta meg a Kathimerini című görög lap.
A csapás hatalmas lehet a görög ipar számára, tekintve, hogy Görögország feta sajttermelésének több mint 65 százaléka ma már külföldi piacokra irányul.
A népszerű görög sajt főbb piacai, az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, valamint a szomszédos országok, például Szerbia, tiltják a beoltott állatok tejéből készült sajtok importját.
Bár jelenleg nem a tejtermék-szezon van, az ágazatban nagy tapasztalattal rendelkező piaci szereplők azt állítják, hogy a termelői árak már 2-3 százalékkal emelkedtek, és azt jósolják, hogy ezek az áremelkedések középtávon a feta sajt árában is megmutatkoznak.
Jelenleg a feta sajt nagykereskedelmi ára 7-8 euró/kilónként, a külföldi árak ennél még többe kerülnek.
A himlős esetek számának gyors növekedése komoly aggodalomra ad okot. A minisztérium tíznapos sürgősségi intézkedéseket jelentett be a betegség terjedésének megfékezésére, ellenkező esetben be kell tiltani az állatok szállítását.
Hivatalosan egy megbetegedett állatot 48 órán belül le kell ölni a fertőzés észlelésétől számítva. De sokszor az állatokat 15 vagy több nap után vágják le, mert nincs személyzet, nincs pénz, nincs hová vinni az állatokat. Sok állattenyésztő szó szerint kétségbeesett, mivel egyik napról a másikra elveszíti egyetlen bevételi forrását.
Sokan azzal érvelnek, hogy meg lehetne kísérelni az oltást úgy, hogy egy-egy állomány összes állatát ne öljék le, de Georgios Arsenos, a thesszaloniki Arisztotelész Egyetem állatorvostudományi professzora szerint nincs himlő elleni vakcina. Afrikában kísérleti stádiumban létezik, de nem hatékony. Szerinte az elmúlt három-négy hónapban azért növekedtek az esetszámok, mert a tenyésztők nem tartják be a biztonsági intézkedéseket, a juhok és kecskék illegális szállítása folytatódik, és nincs megfelelő fertőtlenítés. „Ha az intézkedéseket bevezették volna, a járvány néhány napon belül véget ért volna” – tette hozzá a professzor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat