Éles hangú nyilatkozatban erősítette meg Szaúd-Arábia, hogy „kategorikusan elutasítja” Izrael miniszterelnökének azon megjegyzéseit, amelyek a palesztinok Gázából történő áttelepítését javasolják az országba.
„A Királyság megerősíti, hogy a palesztin népnek joga van a földjéhez, és nem betolakodók vagy bevándorlók, akiket ki lehetne utasítani"
– áll az Öböl-menti állam vasárnapi nyilatkozatában.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök előzőleg a múlt héten az izraeli Channel 14-nek adott interjújában vetette fel egy palesztin állam létrehozásának lehetőségét szaúdi földön, és megismételte álláspontját, miszerint a Hamász Izrael elleni 2023. október 7-i támadása után nem kellene palesztin államnak lennie.
Kijelentései azután hangzottak el, hogy Donald Trump amerikai elnök kétszer is jelezte, hogy az Egyesült Államok átvenné és a világ népe számára közel-keleti riviérává alakítaná Gázát. A palesztinokat pedig Egyiptomba és Jordániába költöztetné – amit mindkét érintett ország nyomban elutasított.
Izrael ennek ellenére már meg is kezdte a háború által sújtott Gázából a kikötőkön és a határokon keresztül történő áthaladási tervek kidolgozását, bár az nem világos, hogy a palesztinok hová lennének hajlandóak vagy egyáltalán képesek költözni
– számolt be a Bloomberg.
Netanjahu megjegyzését elítélte az Egyesült Arab Emírségek is, azon kevés arab országok egyike, amelyek formális diplomáciai kapcsolatokat ápolnak Izraellel. Abu Dhabi kijelentette, hogy Szaúd-Arábia szuverenitását sérthetetlen „vörös vonalnak” tekinti, amelyet egyetlen országnak sem szabad aláásnia vagy megsértenie.
Más arab államok és szervezetek is bírálták Netanjahu indítványát.
Egyiptom „felelőtlenségnek" minősítette azokat az izraeli kijelentéseket, amelyek egy palesztin állam létrehozását sugallták Szaúd-Arábia területén.
Az egyiptomi külügyminisztérium közleményében leszögezte, hogy az ötlet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot, a szaúdi szuverenitás közvetlen megsértése, és hangsúlyozta, hogy a királyság biztonsága „vörös vonal Egyiptom számára".
Eközben Badr Abdelatty egyiptomi külügyminiszter és II. Abdullah jordán király Washingtonba tart ezen a héten, ahol valószínűleg Gáza is szerepel az amerikai tisztviselőkkel megvitatott témák között. Egyiptom pedig február 27-én arab csúcstalálkozónak ad otthont a palesztin kérdés megvitatására – jelentette az állami Közel-Kelet hírügynökség.
Donald Trump javaslatára egyébiránt a szaúdi válasz is igen gyors volt: megismételték Mohammed bin Szalmán koronaherceg független palesztin államra vonatkozó követelését, amelyben elutasította a palesztin nép törvényes jogainak megsértését, illetve a kiszorítási kísérleteket a földjükről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet