Egyiptom szombaton „felelőtlenségnek” minősítette izraeli illetékesek azon kijelentéseit, amelyek egy palesztin állam létrehozását sugallták Szaúd-Arábia területén.
Az egyiptomi külügyminisztérium közleményében leszögezte, hogy az ötlet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot,
„a szaúdi szuverenitás közvetlen megsértése”, és hangsúlyozta, hogy a királyság biztonsága „vörös vonal Egyiptom számára”.
A felvetés egy interjúban hangzott el, amelyet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök adott a héten Washingtonban az izraeli 14-es tévécsatornának.
A kormányfőt kérdező újságíró véletlenül szaúdi államot mondott palesztin állam helyett, Netanjahu pedig kijavította, majd mosolyogva hozzátette:
hacsak nem akarja, hogy a palesztin állam Szaúd-Arábiában legyen, nekik rengeteg területük van.
Az egyiptomi külügyi tárca közleménye nem hivatkozott közvetlenül az interjúra, ugyanakkor az ilyen megnyilvánulásokat „elítélendő agressziónak és a diplomáciai normák megsértésének” nevezte.
Épülhet a Trump-torony a gázai riviérán? Dobtak egy hátast az érintettek
Az amerikai elnök vállalná a terület átvételét, újjáépítését és felvirágoztatását. A szakértő szerint a régióban attól félnek, hogy Trump semmiből jött ötlete a kétállami megoldás végét eredményezné.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező