Szokatlan nyári támadás történt Németországban: egy harcsa legalább öt fürdőzőt megsebesített a bajorországi Brombach-tónál egy népszerű úszó szigeten, Pleinfeld közelében, ahol éppen egy zenei fesztivál zajlott – közölte vasárnap a nürnbergi rendőrség a Frankfurter Allgemeine Zeitunggal.
A hatóság jelentése szerint a hatalmasra nőtt állat többször is megharapta a gyanútlan úszókat, akiket az orvosi ellátás során vérző sebek és izomszakadások miatt kellett kezelni.
A fészkét védhette az óriáspéldány
Az agresszív hal biztonsági kockázatot jelentett a fürdőzők és a fesztivál látogatói számára, amiről a vízimentők értesítették a rendőrséget, miután körbe zárták és kiürítették a fürdőterületet – magyarázta a rendőrség.
Miután bemérték, a hal golyó által lelte halálát, majd a horgászok kihúzták a partra, és a tetem eltakarítása után újra megnyitották az úszóterületet.
A harcsa Európa legnagyobb édesvízi halai közé tartozik – extrém esetben több mint két méter hosszúra és akár 150 kilogramm súlyúra is megnőhet. Ez a halfajta elsősorban halakkal táplálkozik, bár a nagyobb példányok madarakra és emlősökre is vadásznak.
A szakértők úgy vélik, hogy az emberek elleni, alkalmankénti támadások általában az állatok azon vágyával függenek össze, hogy megvédjék a fészküket – írja a lap.
A vízminőség kiváló, mehetünk csobbanni
Pénteken az EU Környezetvédelmi Ügynöksége közölte, hogy a szezon elején végzett szokásos bakteriológiai vizsgálatok alapján Németország fürdővizeinek több mint 90 százaléka idén is kiváló minősítést kapott – közölte a Tagesschau.
A magyarok körében is népszerű, német természetes fürdőhelyek ezzel megelőzik Olaszországot és Spanyolországot az EU-s rangsorban, amelynek élén Bulgária, Görögország, Ausztria és Horvátország áll, míg a legrosszabb vízminőséget Albániában állapították meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter