A 2040-re adott előrejelzés szerint 2025-ben már összesen 93 millió külföldi látogat Spanyolországba, 2030-ra ez a szám eléri a 100 milliót, 2035-ben pedig 107 milliót.
2010 óta Franciaország évente átlagosan 77,8 millió nemzetközi látogatót fogad, 2023-ban ez volt az első ország, amelybe 100 millió külföldi utazott egyetlen év alatt – foglalta össze a Daily Express.
Párizson kívül a turisták Dél-Franciaországba is utaznak, ideértve Nizzát és Montpellier-t, a francia Alpokba síelni járnak, míg Strasbourgot, a határhoz közeli elhelyezkedésének köszönhetően a francia és a német kultúra miatt keresik fel. A délkeleti Annecyt az „Alpok Velencéjének” is nevezik, amely kanyargós csatornáiról és varázslatos óvárosáról ismert.
A Braintrust szerint nemsokára az utazók 90 százalékát fogadó hat közösség – Andalúzia, a Baleár-szigetek, a Kanári-szigetek, Katalónia, Valencia és Madrid – mellett Galícia, Asztúria, Baszkföld, Navarra, Kasztília és León, Kasztília-La Mancha és Extremdura is vonzzák majd a turistákat Franciaország bánatára.
A cég azt is kiemeli, hogy a látogatók átlagos napi kiadása 2030-ban megduplázódik 2017-hez képest, hozzávetőlegesen 280 euró naponta. Ez a szám 2035 és 2040 között napi 340 euróra emelkedhet – ez a duplája a 2022-esnek.
Áfát emel a kormány, hogy visszaszorítsa a bevásárlóturizmust
Adóemeléssel reagál a kormány a bevásárlóturizmus terjedésére Svájcban, ahonnan sokan utaznak át a közeli német településekre olcsóbb beszerzési lehetőségekért. A lengyelek is feszülnek a kereskedelmi kapcsolatok miatt, amelyek sérülnek a szigorúbb határellenőrzésekkel. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat