A nevével visszaélő, adathalász SMS-ről kapott több bejelentést a Fővárosi Vízművek. A csalók nyitott számlatétel befizetésére sürgetik a gyanútlan címzetteket. Az üzenetben található link azonban nem a társaság honlapjára vezet, hanem egy, a Fővárosi Vízművek logóját jogtalanul és megtévesztően használó, hamisított weboldalra – hívja fel a figyelmet a cég.
Kiemelik:
- Adategyeztetési vagy számla-befizetési céllal a Fővárosi Vízművek SMS-ben soha nem kommunikál ügyfeleivel.
- A Fővárosi Vízművek ügyfélszolgálata az ugyfelszolgalat.vizmuvek.hu, honlapja a vizmuvek.hu oldalon érhető el. Minden ettől eltérő, a társaságra hivatkozó weblapot gyanúval kell fogadni.
Az adathalász oldalon megadott jelszavak, bankkártya-adatok kompromittálódtak!
Kérik, hogy azok, akik a hamis weboldalon azonosították magukat, és a társaság ügyintézési felületén rendelkeznek regisztrációval, jelszavukat haladéktalanul változtassák meg a Fővárosi Vízművek ügyfélszolgálati felületén.
Akik pedig fizetési adataikat is megosztották az oldalon, mindenképpen vegyék fel a kapcsolatot azzal a pénzintézettel, ahol számlát vezetnek, hogy a szükséges biztonsági lépéseket megtehessék.
Az ügyben a Fővárosi Vízművek bejelentést tett a hatóságok felé.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön