Az NKFH a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt a korábbi évekhez hasonlóan idén is ellenőrizte az általános reklámszabályok és a magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartását.
Ezek alapján
a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokban, valamint szabadtéri reklámhordozókon megjelenő gazdasági reklámok szövegének – beleértve a jelmondatot is – magyar nyelven kell szerepelnie.
Kivételt ez alól csak a vállalkozás neve, megjelölése és az árujelző jelent. Emellett az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményeket is magyar nyelven kell megjeleníteni. A gazdasági reklámokhoz hasonlóan ez a követelmény is teljesíthető úgy, hogy az idegen nyelvű szöveg mellett annak magyar megfelelője is szerepel, ugyanolyan jól olvasható módon és legalább azonos méretben.
A 357 ellenőrzésből 117 terjedt ki a magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartására.
A reklámok 26 százaléka volt kifogásolható e körben, kiemelten a szabadtéri reklámhordozók, a kirakatok és az újságok, magazinok tekintetében tártak fel jogsértést a kormányhivatali munkatársak.
Kirívó eset, hogy az egyik népszerű gyorsétterem lánc minden egységében kizárólag angol nyelven tüntette fel mind a választékot, mind az egyéb fogyasztói tájékoztatásokat, mely vállalkozással szemben eljárások indultak.
Az eddig lezárult hatósági eljárások során mindösszesen 4,7 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki, több eljárás azonban még folyamatban van.
Az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok ezen felül az általános reklámszabályok betartását is vizsgálták, kiemelten az erőszakos, a személyes vagy a közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönző reklámokat. A nyelvvédelmi ellenőrzésekhez képest kedvezőbb eredmények születtek, a vizsgált 240 reklám mindössze 2 százaléka nem felelt meg az előírásoknak.
A hatósági ellenőrzések folyamatosak a fogyasztói jogok és a reklámszabályok betartásának biztosítása érdekében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót