Az elmúlt hónapokban több ezer üzletben vizsgálta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a kormányhivatalokkal közösen, hogy a boltok betartják-e a készpénzes és az elektronikus fizetési lehetőségekre, valamint a pénztárak működtetésére vonatkozó előírásokat. Az eredmények biztatóak, de a hatósági ellenőrzések az év hátralévő részében még tovább folytatódnak - számolt be a hatóság.

 Felhívták a figyelmet arra, hogy 2025. július 1-jétől minden vállalkozásnak kötelező biztosítania a vásárlóinak a készpénzes fizetés lehetőségét. A kormányhivatalok eddig ezt 200 üzletben ellenőrizték és valamennyi esetben pozitív volt a tapasztalat: a szabályt a vállalkozások hiánytalanul betartották. 

 2025. július 23-tól ugyanakkor új előírás lépett életbe: minden üzletben legalább egy, a személyzet által működtetett pénztárnak is elérhetőnek kell lennie. Október közepéig csaknem 700 egységben ellenőrzött a hatóság és mindössze 7 esetben talált hiányosságot. A szabálytalanság miatt eddig összesen 9 millió forint bírságot szabott ki a hatóság. 

Érvényben van mindemellett az a szabály, amely szerint 2021-től 

a kereskedőknek folyamatosan biztosítaniuk kell az elektronikus fizetés lehetőségét, bármely kis összegű vásárlás esetén is. 

Idén a kormányhivatalok a rendelkezés betartását több mint 2300 üzletben vizsgálták és csupán 13 esetben találtak problémát, főként a kisebb élelmiszerboltokban, piacokon, ruhaboltokban és pékségekben. 

A tapasztalatok szerint a vállalkozások döntő többsége jogkövetően működik és figyel a fogyasztók fizetési lehetőségeinek érvényesülésére. A fogyasztóvédők és a kormányhivatalok ugyanakkor továbbra is rendszeresen ellenőrzik a szabályok betartását.