Florida arra készül, hogy
az első amerikai állam legyen, amely minden védőoltási kötelezettséget eltöröl – ezek közül sok jelenleg előírja, hogy a gyerekeknek olyan betegségek ellen kell oltást kapniuk, mint például a gyermekbénulás.
Az állam legfőbb egészségügyi tisztviselője, Joseph Ladapo tisztifőorvos a kötelezettségeket „rabszolgasághoz” hasonlította a tervek bejelentésekor.
„Ki vagyok én, hogy megmondjam, mit kell a gyereked testébe juttatni?” – fogalmazott. – „Nincs ehhez jogom. A tested Isten ajándéka.”
A floridai tisztviselők nem adtak meg ütemtervet vagy részleteket az előírások eltörléséről. Több szabályt csak a republikánus többségű törvényhozás szavazhat meg, míg másokat az állam egészségügyi minisztériuma is visszavonhat. Ladapo azonban köti az ebet a karóhoz.
Anna Eskamani, demokrata párti állami képviselő „felelőtlennek és veszélyesnek” nevezte a tervet, amely minden kötelezettség eltörlésére irányul.
„Ez egy készülő közegészségügyi katasztrófa Florida számára”
– írta az X-en.
Míg minden amerikai államban kötelező az oltás a gyerekek számára az állami iskolalátogatáshoz, mindegyik más-más szabályt alkalmaz a mentességek megadására. Idaho, egy másik republikánus dominanciájú állam, az év elején enyhített számos oltási szabályon, de továbbra is megköveteli, hogy a gyerekek immunizálva legyenek.
Floridában jelenleg több betegség ellen is kötelező a védőoltás a tanulók számára, köztük
- a bárányhimlő,
- a hepatitis B,
- a kanyaró,
- a mumpsz
- és a gyermekbénulás.
A több mint 120 ezer tanárt és iskolai vezetőt képviselő Florida Education Association szintén elítélte a lépést, mondván: az egészségügyi tisztviselők olyan intézkedésekről tárgyalnak, amelyek „megzavarják a tanulást és kevésbé biztonságossá teszik az iskolákat”.
„Az állami vezetők azt mondják, fontos számukra a tartós hiányzások csökkentése és a gyerekek iskolában tartása – de az oltások visszaszorítása ennek éppen az ellenkezőjét eredményezi, veszélybe sodorva gyermekeink egészségét és oktatását” – áll a közleményben.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint
az oltások az elmúlt 50 évben legalább 154 millió életet mentettek meg – többségében csecsemőkét.
Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) szerint világszerte évente mintegy négymillió halálesetet előznek meg a gyermekeknek adott védőoltások. Az elmúlt influenzaszezonban ráadásul mintegy 270 gyermek halt meg az Egyesült Államokban, és körülbelül 90 százalékuk nem volt beoltva.
Washington, Oregon és Kalifornia kormányzói közölték, hogy inkább a nemzeti orvosi szervezetek iránymutatásaira támaszkodnak – ezek közül sok elutasította a Trump-kormányzat gyermekoltásokkal kapcsolatos változtatásait –, és kevésbé veszik figyelembe a szövetségi kormány tanácsait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott