Floridában a Helene és a Milton hurrikán által okozott károk mértéke egyenként meghaladja az 50 milliárd dollárt, és vetekszik a 2005-ös Katrina hurrikán pusztításával.
A károk felmérésén dolgozó szakértők szerint az eddig megállapított értékek még növekedhetnek.
Kapcsolódó
A kormányzati és magánszférában dolgozó illetékesek összegzése azt is megállapítja, hogy az összesen 7 államot érintő Helene hurrikán által okozott károk mintegy 95 százaléka nem biztosított vagyontárgyakat ért.
A Fehér Ház is kiadott egy összefoglaló közleményt, amely szerint
az elmúlt három hét természeti csapásainak nyomán eddig mintegy 1,8 milliárd dollár szövetségi forrást irányított a kárt szenvedett államokba.
Az elnöki hivatal egyben azt is közölte, hogy a viharok és árvizek által sújtott térségben továbbra is 8 ezer szövetségi alkalmazott tartózkodik, hogy segítse a túlélőket és a helyi hatóságok munkáját a károk felmérésében, a mentesítésben, valamint a helyreállításban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt