A beruházás során a szakemberek kicserélik az útpálya burkolatát, helyrehozzák a vasbeton szerkezet hibáit, teljes szélességében felújítják a szigetelést, megszüntetve a pillérek felett az átázások okát, új vasbeton szegélyt építenek, amelyre új, biztonságosabb szalagkorlátot szerelnek. Emellett a hidak két végére új dilatációs szerkezetet és sarukat építenek be, javítják a vízelvezető rendszeren, a támfalak, a hídfők és a pillérek betonfelületein keletkezett hibákat. A kivitelezésnél kiemelt figyelmet fordítanak a régészeti leletek épségére – ismertette a BKK, milyen munkálatokkal készülnek a Flórián téri felüljáró felújításával.
A kivitelezésre kiírt tenderben a KM Építő Kft. lett az eljárás nyertese, amely nettó 2,1 milliárd forintért végzi el a korszerűsítést. A teljes projektköltség a kötelező tartalékkeret, a műszaki ellenőri díj, a hatósági díjak és egyéb költségek mellett az áfatartalommal együtt bruttó 3 milliárd forint körül várható.
A megvalósításhoz szükséges forrást a fővárosi önkormányzat biztosítja, erről a közgyűlés márciusi ülésén döntött. A költségek pénzügyi fedezetét az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó – március elején lezárult, maratoni hosszúságú – perben visszaszerzett összeg jelenti. A szerződéskötés folyamata a szerződéskötési moratórium lejárta után, várhatóan év végéig lezárul – írták.
Tudatták azt is, hogy a felüljárók rekonstrukciója 2025 első negyedévében kezdődhet, és előreláthatóan 2026 első negyedévéig tart. Kiemelték: az egyik felüljáró mindig nyitva lesz a kétirányú forgalom számára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják