Az idei évben megfigyelhető volt, hogy a vállalatok visszafogottabban toboroznak, ez a trend pedig a harmadik negyedévben folytatódott. Az előző negyedévben is kétszámjegyű százalékos csökkenés volt tapasztalható a meghirdetett állások számában, a harmadik negyedévben viszont több mint 15 százalékos volt a visszaesés a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kategóriánkénti bontásban is mérsékelt toborzás volt tapasztalható a cégeknél:
egyedül az egészségügy és gyógyszeripar területén történt emelkedés a meghirdetett állások mennyiségében, az összes többi esetben kisebb lett ez a szám.
A legnagyobb mértékben a vendéglátás, hotel, idegenforgalom kategóriában esett vissza az új munkalehetőségek száma, ahol a felére redukálódtak, ezt követi a közigazgatás (37 százalék) és a HR, munkaügy (33 százalék). A negyedik és ötödik legnagyobb csökkenés a mérnöki állások (32 százalék) és az IT, programozás, fejlesztés (30 százalék) terület esetében volt.
Nagy emelkedők
Regionális szinten Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom vármegyében viszont emelkedett az álláshirdetések száma 2025 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az előbbi térségben az adminisztráció, asszisztensi, irodai munkák (106 százalék), az építőipari és ingatlan (36 százalék), valamint a gyártás, termelés (29 százalék) területén volt a leghangsúlyosabb a növekedés. Utóbbi vármegyében pedig az IT, üzemeltetés, telekommunikáció (256 százalék), a HR, munkaügy (41 százalék), valamint a szállítás, beszerzés, logisztika (28 százalék) kategóriákban történt a legnagyobb ugrás. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében különösen aktív helyi viszonylatban a munkaerőpiac, ugyanis nemcsak az álláslehetőségek bővültek, hanem a jelentkezésszámok is (12 százalék) a negyedik legnagyobb emelkedést mutatták itt országos viszonylatban.
A bérinformációt tartalmazó hirdetések alapján
az egészségügy, gyógyszeripar kategória nemcsak az álláslehetőségek számában mutatott emelkedést, hanem a kínált nettó átlagos fizetések tekintetében is, ezek ugyanis 15 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A legnagyobb növekedés ebben a tekintetben – bár csökkenő álláshirdetésszám mellett – az IT, üzemeltetés, telekommunikáció (27 százalék) építőipar (26 százalék) és az üzleti támogatóközpontok (21 százalék) területén látható.
Az informatikai területeken aktív munkaadóknál kevéssé jellemző jelenleg, hogy a bérezést említik az álláshirdetésekben (3-5 százalék), a home office munkavégzés lehetőségével kapcsolatban viszont élen járnak: az IT, programozás, fejlesztés kategóriába tartozó álláslehetőségek 42 százalékánál, míg az IT, üzemeltetés, telekommunikációba tartozóak 29 százalékánál szerepel ez az opció.
Továbbra is aktívak a munkavállalók
A jelentkezések száma minimálisan, 0,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, viszont továbbra is igen magasnak mondható a munkavállalói aktivitás. A legnagyobb növekedés Vas (25 százalék), Tolna (21 százalék), Veszprém (15 százalék) vármegyékben történt, a legjelentősebb visszaesés pedig Nógrád (14 százalék), Hajdú-Bihar (14 százalék) és Borsod-Abaúj-Zemplén (7 százalék) vármegyék esetében volt tapasztalható ebben a mutatóban.
Területenként vizsgálva
a legnagyobb ugrás a munkavállalói jelentkezések számában az üzleti támogató központok (37 százalék), a marketing, média, PR (15 százalék), és az IT, üzemeltetés, telekommunikáció (15 százalék) esetében történt,
a legnagyobb esést pedig a vendéglátás, idegenforgalom (22 százalék), a cégvezetés, menedzsment (20 százalék), és a jog, jogi tanácsadás (19 százalék) mutatta a vizsgált időszakban.
„A tavaly őszi felmérésünkben még alapvetően optimizmus jellemezte a cégeket az idei gazdasági kilátásaikat és létszámterveiket illetően, de a második negyedévben már az előzetes tervekhez képest lényegesen óvatosabb hozzáállás volt megfigyelhető. A hazai gazdaság közel három éve tartó stagnálása egyértelműen visszaköszön a munkaerőpiaci statisztikákban is: az álláshirdetések száma az idei év első nyolc hónapjában 6 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, miközben átlagosan 10 százalékkal több jelentkező jut egy-egy meghirdetett pozícióra. Ez a trend a harmadik negyedévben is folytatódott, ami jól mutatja, hogy a vállalatoknak sokkal inkább a stabilitás megtartása a cél a bővülés helyett” – fogalmazott Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól