A belépőjegyek ára 60 dollártól indul majd, és elsőként a Visa kártyabirtokosokra fog korlátozódni a vásárlási szándék jelzése, amely szeptember 10-től 19-ig fog tartani. Ezután a jelentkezők október elsejétől kapnak időpontot a vásárlásra.
A második, úgynevezett korai jegysorsolási szakasz előreláthatólag október 27. és 31. között lesz, a vásárlási időszakok november közepétől december elejéig tartanak.
Kapcsolódó
A harmadik szakasz lesz a véletlenszerű kiválasztási szakasz, ami december 5. után kezdődik, ekkor tartaj a FIFA a csoportbeosztások sorsolását is a tornára. A nemzetközi szövetség közlése szerint először vezet be világbajnokságon dinamikus árazást, amelynek lehetőségét először az idei nyári klub-világbajnokságon mérte fel.
A csoportmérkőzésekre 60 dollártól, átszámolva nagyjából 20 ezer forinttól lehet jegyet venni, míg a döntőért 6730 dollár, vagyis nagyjából kétmillió forintot kell kifizetni.
Az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő 23. labdarúgó-világbajnokságot június 11. és július 19. között rendezik meg tizenhat helyszínen, és a történelem során először az eddigi 32 helyett 48 csapat vesz részt rajta.
Ez csak a pénzről szól: belülről rohad a FIFA új világbajnoksága?
A FIFA klub vb-jét üzletileg nagy reményekkel indították, de a stadionok olykor kongtak az ürességtől, a közvetítési jogokat pedig csak szaúdi tőkeinjekcióval sikerült értékesíteni. Szabados Gábor sportközgazdász szerint a nemzetközi szövetség projektje nem más, mint pénz- és szavazatgyűjtés, egyfajta sportpolitikai manőver Infantino FIFA-elnök részéről – ettől függetlenül még a pályán láthattunk izgalmas meccseket.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste