Napjainkban a fiatalok egyre boldogtalanabbak, és közülük is a 18 és 24 év közötti korosztály a legelkeseredettebb – írja az Index egy nemrégiben közzétett, 44 országot vizsgáló amerikai kutatás alapján.
A korábbi elméletekre alapozott U alakú boldogsággörbe szerint fiatalkorában az ember boldogabb, s csak középkorúként szembesül az életközepi válsággal, majd idősebb korban ismét nő a boldogságszint.
Ám ez az elképzelés minden jel szerint teljesen felborult mára, ráadásul mindez nem országspecifikus, hanem globális problémát jelent.
Az életciklus szerinti mintázat ma már úgy fest, hogy a negyvenesek helyett a fiataloknál a legmélyebb a mentális válság. A trendben látható drámai zuhanásra egy 400 ezer ember megkérdezésén alapuló egészségügyi adatelemzés világít rá, mely egy 1993 és 2024 közötti bázisra épül. Azokat tekintették boldogtalannak, akik a vizsgálat idején úgy nyilatkoztak, hogy az azt megelőző harminc nap egyikén sem voltak boldogok.
Eszerint a 18-24 éves korosztályban romlott leginkább a mentális egészség állapota, ők érezték magukat a legkétségbeesettebbnek. Ami pedig kiváltképp ijesztő, hogy
az ifjú férfiaknál a vizsgált időszakban duplájára nőtt a boldogtalanok aránya, míg a fiatal nőknél megháromszorozódott, azaz 3,2-ről 9,3 százalékra ugrott.
Az okok terén azt pedig más kutatások is megerősítik, hogy a rossz közérzetnek köze van az okoseszközök túlzott használatához, de a csökkentett a mobilhasználat javuló közérzethez vezet.
Erre nem gondoltak a Karmelitában: lepipáljuk a németeket, ha egészségről van szó
Az Eurostat szerint a magyar emberek várhatóan több évet töltenek el egészségben, mint a németek. Sőt, az is kiderült, hogy az európai fiatalok rendkívül egészségesnek gondolják magukat. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy