Félidejéhez érkezett a Keleti pályaudvar vágánykörzetének karbantartása – közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán Facebook-bejegyzésében. Hangsúlyozta, a Keleti pályaudvar vágányhálózatának felújítása a siklásos balesetektől függetlenül is a beruházási tervek közt volt, ezeket gyűjtötték össze, és hajtják végre célzottan jövőre a Keleti-programban.
Hozzátette, a vasúttársaság a közelmúlt baleseteinek hatására döntött úgy, hogy bizonyos munkálatokat haladéktalanul, még az idén novemberben elvégeznek.
Ismertette, hogy egy hónap alatt kétszáz talpfa cseréjét hajtják végre a pályaudvar váltóiban, ennek a felével mostanra végeztek. Elkészültek 100 talpfa cseréjével 16 váltónál, és 3 kereszteződésben javították érdemben a műszaki állapotokat.
Hegyi Zsolt közölte, kizárólag éjjel 9 és hajnali 5 óra között dolgoznak, hogy az utasforgalmat ne zavarják.
A vezérigazgató november 5-én elmondta, az idén 140 éves Keleti pályaudvar az év második felében sajnos két – váltókkal kapcsolatos – siklás miatt is a hírek főszereplőjévé vált. A két esetnek műszaki értelemben nem volt köze egymáshoz, arra viszont egyaránt alkalmasak voltak, hogy ártsanak az utasok biztonságérzetének és rontsák a vonatok menetrendszerűségét, pontosságát. Ezért döntött arról, hogy fel kell gyorsítani a már korábban eltervezett Keleti-programot, amely már aznap el is kezdődött.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal