Romló tendenciák figyelhetők meg az állami egészségügyben, hiszen nőtt a várakozási idő hossza és csökkent az ellátási helyek száma, de a jobb színvonalúnak tartott magánellátások terén sem tökéletes a helyzet, mert a megkérdezettek többsége kedvezőtlen folyamatokat tapasztalt az orvosok hozzáállása és szakmai felkészültsége terén. Egyebek közt ez is kiderül abból az országos, reprezentatív kutatásból, amelynek alapján kiszámították a legfrissebb Prémium Járóbetegellátás Minőségi Index (PJMI) értékét. Az index már harmadik éve követi nyomon a szakorvosi szolgáltatásokat igénybe vevők elégedettségét, ám ezúttal nemcsak a megkérdezettek legutóbbi szakorvosi ellátásával kapcsolatos véleményekre kérdeztek rá, hanem az elmúlt egy év tapasztalataira is.
A magyarok továbbra is nagy arányban fordulnak magánszolgáltatókhoz, ha szakorvosi vizsgálatokról van szó: az elmúlt három évben e vizitek közel 20 százalékát magánfinanszírozásból fizették.
- A megkérdezettek közel fele a magasabb színvonal, illetve a gyorsabb bekerülés miatt választotta inkább a magánegészségügyet.
- Ezzel szemben az állami ellátás mellett – szinte ugyanekkora arányban – az ingyenes elérhetőség miatt tették le voksukat a betegek.
A legutóbbi szakorvosi vizsgálatra adott értékelés alapján – a PJMI lehetséges 100 pontos maximumához képest:
- a magánellátások összességében 83 pontot kaptak,
- míg az állami egészségügy mindössze 66 pontot ért el.
A két rendszer megítélése közötti különbség a megelőző évhez képest tovább nőtt, 15 pontról 17-re, ami a magánszektor értékelésének javulásából adódik.
„Sokan még mindig nem tudják ugyanakkor, hogy egészségpénztáron keresztül fizetve olcsóbban vehető igénybe a magánellátás, hiszen a befizetett összegek után 20 százalék adóvisszatérítés járhat, évi legfeljebb 150 ezer forintig” – mondta Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár vezető stratégiai tanácsadója. A Prémium Egészségpénztár tagjai az idén csaknem 6 milliárd forint szja-t igényelhettek vissza, az év végére pedig a Prémium-tagok létszáma elérheti a 400 ezer főt – tette hozzá.
A legnagyobb különbségek a két ellátórendszer megítélésében a helyszíni várakozási idő, a vizsgálatra felajánlott időpont megfelelősége, az intézmények felszereltsége és a kényelmi szempontok mentén jelentkeztek.
- A helyszíni várakozási időt az állami ellátás esetében a válaszadók mindössze 37 pontra értékelték, míg a magánegészségügy közel kétszer ennyi pontot ért el (72).
- A kapott időpontok megfelelősége terén az állami 18 ponttal maradt le a magán mögött (állami: 67, magán: 85 pont).
- A kényelmi szempontok – az intézmények megjelenése, kialakítása és környezete – szintén lényegesen jobban szerepeltek a magánszolgáltatások esetében (86 pont), míg a közfinanszírozott rendelők csak 50 pontot kaptak.
Hasonló arányt mutatott a műszerezettség és felszereltség értékelése is:
- a magánrendelők 86,
- az állami intézmények 54 pontot kaptak a páciensek benyomásai alapján.
A felmérés szerint a nem és az életkor erősen befolyásolta a preferenciákat.
- A megkérdezett nők nagyobb arányban választották a magánellátást, mint a férfiak,
- illetve a 18-29 éves korosztályban különösen magas a magánszolgáltatások igénybevétele. E korcsoport 39 százaléka fordult magánorvoshoz, míg a skála másik végét a 60 év felettiek jelentik, akiknek csupán 11 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.
Más demográfiai jellemzők terén kiegyenlítettebb a helyzet, pl. a kisebb településeken élők hasonló arányban fordultak a magánegészségügy felé, mint a főváros vagy megyeszékhelyek lakói.
A vizsgálattípusok között is van különbség:
- A nőgyógyászati ellátásban továbbra is átlagon felülien erős a magánszektor jelenléte: a megkérdezett nők 26 százaléka ezt jelölte meg legutóbbi szakorvosi vizitként.
- A második leggyakoribb vizsgálattípus a reumatológiai (8 százalék)
- a harmadik bőrgyógyászati (7 százalék) volt.
A férfiaknál
- az urológiai vizsgálat került a lista élére 14 százalékkal,
- de a kardiológiai (12 százalék),
- és a szemészeti (9 százalék) ellátások is jelentős arányban fordultak elő.
Az időpontfoglalás a rendszer kulcsa – szakorvosi ellátást ma már szinte lehetetlen előzetes időpontfoglalás nélkül igénybe venni:
- a 2024-ben a megkérdezettek 88 százaléka csak előzetes foglalást követően jutott be a rendelésre.
- Az időpontfoglalás leggyakoribb módja továbbra is a telefon, de népszerű az online lehetőség is.
- Az államiban ennél jóval kisebb arányok láthatók (telefon: 57 százalék, online: 14 százalék), vagyis itt sokan vannak azok, akik – megszokásból vagy muszájból – személyesen intézik az időpontfoglalást.
A páciensek 60 százaléka megfelelőnek tartotta a legutóbbi vizsgálatra kapott időpontot, viszont – más, korábbi szakorvosi ellátások esetében – a megkérdezettek 66 százalékával előfordult már, hogy nem jutott be a szükséges rendelésre. Ez jellemzően a sikertelen időpontfoglalás vagy az elérhető ellátás túl távoli, illetve nem megfelelő időpontja miatt történt, így inkább más megoldást kerestek.
A megkapott időpontok betartásában jelentős különbség tapasztalható.
- A magánrendelésen megjelent páciensek 58 százaléka szinte azonnal bejutott az orvosához, további 32 százalék pedig legfeljebb 30 percen belül sorra került.
- Az állami ellátásban mindössze 21 százalék jutott be rögtön, további 38 százaléknak maximum fél órát kellett várakoznia, minden ötödik válaszadó pedig egy óránál is hosszabb rostokolásra kényszerült, hiába érkezett előre egyeztetett időpontra.
Nemhogy segítene, ront az állami egészségügyön a magánpraxis - állítja egy szakértő
Az emberek azért választják a magánegészségügyet, mert kevésbé férnek hozzá az állami ellátáshoz - mondta a Debreceni Egyetem kancellár-helyettese egy szakmai konferencián. Szerinte különös, hogy az emberek járnak orvoshoz, mégis úgy érzik nem kapják meg a megfelelő ellátást.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés