Ismét bebizonyosodni látszik, hogy az éghajlatváltozás első áldozatai a mezőgazdaságban a gyümölcsfák: miközben az enyhe telek segítik a kártevők tömeges áttelelését segítik, paradox módon az immár rendszeres márciusi-áprilisi hidegbetöréseket is a felmelegedés okozza, mivel jelentősen meggyengítette a sarkvidéki eredetű hideg levegő délre áramlását akadályozó úgynevezett poláris örvényt.
Az Agroinform.hu-nak nyilatkozó Apáti Ferenc, a FruitVeB – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke szerint a jövő hét elejére prognosztizált fagyok komoly aggodalmat váltanak ki a termelőkben
„Az előző, márciusi lehűlésnél elsősorban a kajszi- és a mandulatermesztés volt veszélyben azok korai virágzása miatt, ám ez nem érint nagy termőterületet Magyarországon. Most viszont az a helyzet, hogy gyakorlatilag minden jelentős gyümölcskultúra (így az alma, a körte, a kajszi ismét, sőt a cseresznye és a szilva is) jelentős fenyegetettségnek van kitéve.”
A csonthéjasok közül a cseresznye és a szilva már virágzik, az alma pedig térségtől függően zöldbimbós, pirosbimbós állapotban van. Ezek a fejlődési fázisok -3, -4 Celsius-foknál már érzékenyek. Egy -5 fokos hideg már akár az állomány 50-60 százalékát is károsíthatja, míg -6, -7 foknál teljes virágpusztulás is bekövetkezhet. A frissen kötődött kis gyümölcsök is rendkívül érzékenyek: -1,5 fokig általában nem történik baj, de -2-nél már károsodás, -4-5 foknál pedig teljes termésvesztés várható.
Áremelkedés? Túl korai még spekulálni
A várható árak kapcsán a FruitVeB elnöke figyelmeztetett: amíg nem látjuk a kár mértékét, a termés mennyiségét és az európai kínálatot, addig minden becslés csupán spekuláció. „Ha mindenhol jelentős fagykár lesz Európában, akkor valóban számíthatunk áremelkedésre. De egyelőre semmilyen biztosat nem lehet mondani, hiszen a mostani hideghullám még előttünk van. Ha pedig megússzuk, akkor sem jelenthetjük ki, hogy jó lesz a termés, hiszen májusig még sok minden történhet” – tette hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz