„A múzeum a látható és vonzó műveleteket helyezte előtérbe, különösen a művek beszerzését, a múzeumi átalakításokat, az épületek és a műszaki infrastruktúra, nevezetesen a biztonság és a védelem karbantartásának és felújításának rovására”
Míg a Louvre 2018 és 2024 között 105 millió eurót költött új művek beszerzésére, ebben az időszakban mindössze 3 millió eurót különített el egy másik auditban javasolt biztonsági fejlesztések finanszírozására, a becsült 83 millió eurós teljes költségből.
Eltűnt koronaékszerek
Gyerekjáték volt betörni a Louvre-ba, már a hatóság is elismerte
Közzétették a Louvre-ban elkövetett műkincsrablásról indított vizsgálat első eredményeit. Ebből tisztán kiderül, hogy az épület könnyen bevehető, a biztonsági rendszerek elavultak. A kulturális miniszter megígérte, hogy még az év vége előtt új eszközöket telepítenek az épület külső részére.
Hatalmas kassza, grandiózus tervek
A francia számvevőszék javasolja, hogy töröljék el azt a szabályt, amely előírja a Louvre számára, hogy a jegybevételek 20 százalékát beszerzésekre fordítsa.
Ezért vallott kudarcot a Louvre biztonsági rendszere a rablás napján
A francia rendőrség szerint biztonsági hiányosságok is hozzájárultak a Louvre kirablásához október 19-én. A múzeumból alig hét perc alatt raboltak el 102 millió dollárt értékű ékszert. A nyomozás még zajlik, az ékszereket nem találták meg, de az biztos, hogy a múzeum biztonsági rendszere nem éppen a legmodernebb.„A Louvre-nak sokkal több pénze van, mint bármely más kulturális intézménynek Franciaországban.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin