Az előző év adataihoz képest 18,8 százalékkal 854,1 millióra emelkedett az uniós tagországok rövidtávra kiadott szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2024-ben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala. Az Eurostat jelentése szerint tavaly valamennyi főbb online platformon – az Airbnb-n, a Bookingon, az Expedia Groupon vagy a Tripadvisoron – emelkedett a lefoglalt szállásokon eltöltött éjszakák száma.
A vendégek április kivételével minden hónapban több éjszakai szálláshelyet foglaltak 2024 folyamán, mint az előző év azonos hónapjaiban.
- A legnagyobb relatív növekedést 2023-hoz képest márciusban (+48 százalék) jegyeztek fel,
- majd májusban (+31,7 százalék),
- augusztusban (+21,6 százalék)
- és novemberben (+21,5 százalék).
A foglalt vendégéjszakák márciusi jelentős emelkedése, illetve áprilisi visszaesése (-1,8 százalék) valószínűleg annak tudható be, hogy a húsvéti ünnepek 2024-ben márciusra, míg 2023-ban áprilisra estek
– állapították meg.
A jelentés szerint a legtöbb szálláshelyet a július 1. és augusztus 31. közötti nyári időszakban foglalták.
A legkedveltebb úti célok
- az előző évhez hasonlóan – a Horvátország tengerparti részét alkotó Jadranska Hrvatska régió volt 25.2 millió éjszakával, ami +6 százalékos emelkedést jelent 2023 azonos időszakához képest.
- A második legnépszerűbb régió 2024 harmadik negyedévében - szintén az előző évhez hasonlóan - a spanyolországi Andalúzia volt közel 17,2 millió éjszakával, (+23,1 százalék)
- és a dél-franciaországi Provence-Alpes-Cote d'Azur régió, ahol a vendégek 15,6 millió éjszakát (+26,2 százalék) töltöttek.
Ugyanebben a negyedévben a 20 legkedveltebb régió közül
- hat Franciaországban,
- öt Spanyolországban,
- és szintén öt Olaszországban,
- kettő Görögországban,
- valamint egy Horvátországban,
- és szintén egy Portugáliában volt.
A jelentés utalt arra is, hogy 2024 augusztusában – amely általában a legforgalmasabb hónap az idegenforgalom terén – valamennyi uniós országban nőtt az online platformokon keresztül rövidtávra lefoglalt vendégéjszakák száma.
A legnagyobb növekedést az előző év azonos hónapjához mérten
- Máltán (+41,4 százalék),
- Németországban (+32,7 százalék)
- és Franciaországban (+29,9 százalék) jegyezték fel.
Ezzel szemben a legkisebb emelkedést
- Horvátországban (+9,7 százalék),
- Bulgáriában (+12,2 százalék)
- és Szlovéniában (+13,6 százalék) figyelték meg.
A jelentésből kiderült, hogy Magyarországon az online platformokon rövidtávra foglalt legtöbb szállást tavaly
- Budapesten regisztrálták (2 466 414),
- ezt követte a dél-dunántúli régió (578 878),
- a nyugat-dunántúli régió (331 590),
- a közép-dunántúli régió (313 938),
- az észak-alföldi régió (193 855),
- az észak-magyarországi régió (179 517),
- végül pedig a dél-alföldi régió (121 937).
Tilosban járnak a lakáskiadók, bekeményítenek a fővárosban
A turisztikai szállást hirdetők elsöprő része nem rendelkezik működési engedéllyel Madridban. A kormány és a főváros vezetése is szigorú fellépést ígér.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el