Kedden az Európai Parlament képviselői hivatalosan is elfogadták a Tanáccsal már egyeztetett javaslatokat az épületek energiafogyasztásának és kibocsátásának további csökkentését elősegítő szabályokról. Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv felülvizsgálatának célja, hogy
- 2030-ra jelentős mértékben csökkenjen az uniós épületállomány üvegházhatásúgáz-kibocsátása és energiafogyasztása;
- 2050-re pedig már egyáltalán ne terheljék a környezetet az épületek.
A most elfogadott intézkedéseknek továbbá az is a célja, hogy a tagállamokban még több épületet újítsanak fel az energiát legrosszabbul hasznosítók közül, és az energiahatékonysággal kapcsolatos adatok cseréje is javulni fog a felülvizsgálatnak köszönhetően – olvasható az Európai Parlament oldalán.
2030-tól minden új épületnek kibocsátásmentesnek kellene lennie.
Ez a követelmény a közhatóságok tulajdonában álló, illetve az általuk használt vagy fenntartott új épületekre már 2028-tól érvényes lesz. A tagállamok ennek teljesítéséhez a teljes életciklusra vonatkozó globális felmelegedési potenciált (GWP) vehetik majd alapul, így tehát az építkezéshez felhasznált termékek gyártásával, beépítésével, bontásával és ártalmatlanításával járó üvegházhatásúgáz-kibocsátással is számolniuk kell.
A lakóépületek esetében olyan intézkedéseket kell életbe léptetniük a tagállamoknak, amelyekkel
- 2030-ra legalább 16 százalékkal;
- 2035-re pedig legalább 20–22 százalékkal tudják csökkenteni a természetben közvetlenül előforduló primer energiaforrások átlagos fogyasztását.
Ami a legrosszabb energiahatékonyságú, nem lakáscélú épületállományt illeti, minimumkövetelmények révén kell gondoskodni arról, hogy
- 2030-ra 16 százalékuk;
- 2033-ra pedig 26 százalékuk fel legyen újítva.
A már meglévő középületekre és a nem lakáscélú épületekre fokozatosan napelemeket kell telepíteni, amennyiben ez műszakilag, gazdaságilag és funkcionálisan megvalósítható. Az összes új lakóépületet pedig 2030-ra el kell látni napenergiát hasznosító berendezésekkel.
A fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánok fokozatos leszerelése is cél.
A tagállamoknak lépéseket kell tenniük a fűtési rendszerek dekarbonizációja érdekében, többek között a fűtéshez és hűtéshez használt fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetésével.
A cél az, hogy:
- 2040-re egyetlen fosszilis tüzelőanyaggal működő kazán se legyen üzemben;
- 2025-től kezdődően a tagállamok nem nyújthatnak támogatást fosszilis tüzelőanyaggal működő önálló kazánok telepítéséhez.
A pénzügyi ösztönzők tilalma nem vonatkozik a hibrid fűtési rendszerekre, amelyek a kazánt például naphőenergia-berendezéssel vagy hőszivattyúval kombinálják.
És vannak kivételek
Az új szabályok hatálya nem terjed ki a mezőgazdasági és műemlékvédelmi épületekre. Az uniós tagországok emellett mentességet adhatnak a követelmények teljesítése alól a különleges építészeti vagy történeti értékük miatt hivatalosan védett épületeknek, az időszakosan vagy ideiglenesen használt épületeknek, valamint a templomoknak és más imahelyeknek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)