Az EU megadóztatná az egészségtelen élelmiszereket és az alkoholos italokat a szív- és érrendszeri terv alapján. Az Euractiv által megszerzett Szív- és Érrendszeri Egészségügyi Terv első olvasata szerint az Európai Bizottság 2026-ra uniós szintű adókat akar kivetni az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos italokra. Az Európai Bizottság várhatóan decemberben bemutatja az első, és egyben a legnagyobb egészségügyi tervét, ami elsősorban ezekre a betegségekre irányul. Az Euractiv szerint Várhelyi Olivér egészségügyi biztos három „pillér” köré fogja építeni a tervet: a megelőzés, a korai felismerés és a szűrés, valamint kezelés, ellátás köré.
A tervről már korábban is tudni lehetett, hogy a Bizottság korábbi európai rákellenes tervének folytatásaként, és az EU hamarosan megjelenő biotechnológiai törvényével, valamint az orvostechnikai eszközökre vonatkozó szabályok felülvizsgálatával egyidejűleg indul el.
A tervezet megjegyzi, hogy a tagországok nem tettek eleget a kockázati tényezőkre vonatkozó előírásoknak – különösen az alkohol, a dohány és az új nikotintermékek, valamint az ultrafeldolgozott élelmiszerek esetében –, annak ellenére, hogy a megelőzést a szívbetegségek kezelésének legköltséghatékonyabb módjának írják le.
A tervezet szerint, és ahogy arról az Euractiv elsőként beszámolt, Várhelyi Olivér uniós biztos 2026-tól „uniós szintű adókat kíván bevezetni a magas feldolgozottságú, magas zsír-, cukor- és sótartalmú élelmiszerekre, valamint az alkoholos italokra”.
Az EU végrehajtó testülete azt is el akarja érni, hogy a felnőtt dohányzás aránya 2040-re 5 százalék alá csökkenjen.
Az első tervezet a következő célokat határozta meg 2035-re:
- 20 százalékkal csökkenjen a szív- és érrendszeri megbetegedés okozta halálozás,
- 70 százalékban diagnosztizálják a magas vérnyomásos betegséget és kontrollját
- 80 százalékban fedezzék fel a cukorbetegséget és az elhízást
E célok elérése érdekében a Bizottság elindítja az „EU törődik a szíveddel” elnevezésű projektet, amelynek célja egy „egész életen át tartó, személyre szabott és digitálisan támogatott megközelítés” támogatása. A kiemelt kezdeményezés segíteni fogja a nemzeti kormányokat a szív- és érrendszeri betegségekre (CVD) vonatkozó tervek 2027-ig történő kidolgozásában.
A Bizottság célja a meglévő mesterséges intelligencia és adatvezérelt rendszerek kiterjesztése, az étkezési szokások javítása, valamint egy új tanulmány elindítása a „magasan feldolgozott élelmiszerekről”, továbbá egy új, átfogó élelmiszer-feldolgozási értékelési rendszer létrehozása.
Az Európai Rákellenes Tervhez hasonlóan a Bizottság specializált szív- és érrendszeri egészségügyi központok hálózatát hozná létre az egész EU-ban, ehhez egy 20 millió eurós „inkubátort” is létrehoz, amely a mesterséges intelligencia használatával és az adatvezérelt eszközökkel való kísérletezést célozza a korai felismerés és a személyre szabott orvoslás érdekében.
A kutatás terén a Bizottság új, szív- és érrendszeri betegségekre vonatkozó kutatási és innovációs ütemtervet indít, 2 millió eurós költségvetéssel, ebből 65 millió eurót innovatív egészségügyi ellátásra, 12 millió eurót pedig egészséges és fenntartható étrendekre különítenek el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére