Hans Joosten holland biológus szerint a mocsaraknak, lápoknak nem csak a globális felmelegedés visszaszorításában lehetne óriási szerepük, de ha Európa ezekkel lenne körülvéve, az egy esetleges orosz katonai támadástól is megvédhetné a kontinenst. A professzor a Financial Times-ban közzétett cikkében azzal érvelt, hogy egy nehéz páncélos járművekkel felszerelt inváziós hadseregnek szinte lehetetlen lenne behatolnia például Északkelet-Németország mocsaras területére, mert a láp egyből megállítaná a támadókat.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban azt mondta,
bármilyen fejlett technológia is áll a hadseregek rendelkezésére, a fizikai vagy természeti akadályok a XXI. században is ugyanolyan problémákat okozhatnak, mint a korábbi évtizedekben vagy évszázadokban.
Hozzátette, hogy egy előrenyomuló fegyveres erőnek talán az jelenti a legnehezebb feladatot, ha mocsaras vidékkel találja szemben magát, ennél már csak az lenne nehezebb, ha egy haderőnek az Alpok 4-5 ezer méter magas hegyein kellene átkelnie. Főleg a lánctalpas, 40-60 tonnás harci járművek számára nagyon nehéz terep a lápos, mocsaras terület, mert nagyon könnyen elsüllyedhetnek.
Az NKE John Lukacs Intézet programvezetője szerint
nyilvánvalóan nem lehet egész Európát mocsárral körülvenni, de a Baltikumban „lehet értelme ennek a megoldásnak”,
mert ott eleve nagy erdők vannak, és mocsarakat, folyókat, tavakat felduzzasztva létre lehetne hozni védelmi vonalakat. Ennek azonban például Magyarország környékén vagy a közép-kelet-európai régióban „nincs nagy realitása”.
Az orosz–ukrán háborúban is megfigyelhető volt bizonyos időszakokban, hogy a sár akár hatékony védekezési eszköz is lehet az ukránok szemszögéből, hiszen megakadályozta az oroszokat abban, hogy tovább haladjanak. Demkó Attila szerint ha 2022 februárjában, az orosz invázió megindításakor hidegebb idő lett volna és nem lett volna annyira sáros a terep Kijevtől északra, akkor elképzelhető, hogy másképp alakultak volna az események. Az viszont biztos, hogy a terep, a talaj minősége és az időjárás jelentősen befolyásolja a hadműveleteket, és ez mindig így volt a történelem során.
Napjainkban például nagy viharban a drónok sem irányíthatók, nagy sárban pedig nem lehet támadni az ellenséget harckocsikkal - mutatott rá a szakértő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére