Több hónapnyi várakozást követően ismét bruttó 50 milliárd forintot lehet nyerni a pénteki Eurojackpoton. A Szerencsejáték Zrt. közleménye szerint a csúcsnyeremény érdekessége, hogy ilyenkor már az alsóbb nyereményosztály is eurómilliókkal kecsegtet. Idén májusban úgy lett nyolc játékot eurómilliomos, hogy nem volt telitalálatuk: hárman fejenként 6 millió euróval, míg egy következő sorsoláson öten 4,85 millió euróval lettek gazdagabbak, annak ellenére, hogy nem találtak el minden számot.
A közlemény szerint ez a halmozódás maximumának köszönhető, mivel ilyenkor bár a főnyeremény összege nem nő tovább, viszont az 5+1 találatosok esetében akár meg is többszöröződhet a nyeremény összege.
Magyarországon eddig összesen négyen csatlakoztak az eurómilliomosok klubjához. Legutóbb 2022. december 9-én született magyar nyertes az Eurojackpoton, aki mintegy 31 milliárd forinttal lett gazdagabb. További érdekesség, hogy 13 millió magyar nyertes összesen 324 millió eurót, vagyis több mint száz milliárd forintot vihetett haza az Eurojackpot hazai indulása óta – írják a közleményben.
Megvolt a nagy lelepleződés a Hatoslottónál: kiderült, miért húznak mostantól kétszer
Exkluzív sorsolási főpróbáján a lottójáték rejtelmeibe engedett betekintést a Szerencsejáték Zrt., egyúttal bejelentve, hogy heti szinten immár duplán húznak számot a Hatoslottón. A stúdiólátogatás épp azelőtt volt, hogy az első csütörtöki sorsolásra sort kerítettek volna. Mutatjuk a lényegi változásokat, a friss nyerőszámokat és egy fotógalériával is színesítjük a nagy képet.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót