„Nekünk, magyaroknak van víziónk, stratégiánk és megoldási javaslatunk Európa válságtüneteire” – mondta Bóka János a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint egy új politikai többség lehetősége a tét a közelgő választáson.
Az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának vezetését Bóka nagy megtiszteltetésnek és kihívásnak tekinti.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar Európa-politika a nemzeti érdekek és szuverenitás határozott védelmére épül, és azon a tényen alapul, hogy Magyarország önállóan gondolkodik Európáról. Kritizálta az EU jelenlegi állapotát, amely szerinte rosszabb, mint valaha, és az unió belső immunrendszere elgyengült.
Bóka János szerint az unióban egyre inkább ideológiai nyomásgyakorlás folyik, és az intézmények központosítják hatalmukat, miközben a tagállamoktól elvonják az eszközöket és erőforrásokat a válságok kezeléséhez.
Kiemelte: a magyar uniós minisztérium feladata az, hogy megoldási javaslatokat mutasson fel Európa válságtüneteire, közben pedig politikai támogatást szerezzen ezekhez a javaslatokhoz.
Magyarország jövőre átveszi az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Bóka János szerint a magyar elnökség nem lesz konfliktusmentes, de vissza akarják adni a politikai kezdeményezés és a stratégiai iránymutatás lehetőségét a tagállamok kezébe. Az EU-s források sorsa politikai alkufolyamat része lesz, Magyarország pedig mindent megtesz azért, hogy a magyar emberek hozzájussanak azokhoz a forrásokhoz, amelyek megilletik őket – húzta alá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Bombaciklon csapott le Amerikára: rekordhideg Floridától New Yorkig
Már nem több turista kell, hanem gazdagabb
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek