2021-ben hívták életre az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot, nagy remények közepette. Ám kérdés, mit sikerült felmutatnia, elérnie a kutatóközpontnak az elmúlt négy év folyamán. A Telex ezt próbálta kideríteni.

A kenyér mellett a burgonya a másik igen fontos élelmiszer, amelynek nemcsak múltja, hanem jövője is van a térségben 

– így hangzottak Nagy István agrárminiszter akkori szavai, amikor az intézmény megnyitójára sor került.

Az is súlyt adott, hogy Orbán Viktor és Savkat Mirzijojev üzbég elnök közös kezdeményezéseként kiáltották ki a projektet. 

A kooperáció hátterében az állt, hogy Üzbegisztánban tíz év alatt másfélszeresére gyarapodott a lakosság száma, a krumplifogyasztás megháromszorozódott, a termelés viszont nem tudta követni a keresletet. Ezért az árak brutálisan megugrottak: 2017-ben kilencven százalékot, majd 2020-ban 42 százalékot drágult éves alapon.

A burgonyakutató Taskentben működik, de a munkát hazánkból irányítják a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói, párszor a helyszínre is ellátogatva. Fontos, hogy a magyar burgonyafajták előnye, hogy jobban bírják a száraz klímát és ellenállóbbak a betegségekkel szemben.

Most ott tartanak, hogy

hat magyar fajta próbatermesztése zajlik, ezek közül öt már bekerült az üzbég fajtajegyzékbe.

A MATE szerint 2026-ra az üzbég üzletekben is megjelenhetnek az ezekből termesztett burgonyák. A cél az, hogy a helyi termelők licencdíjért vásárolják a magyar szaporítóanyagot. A mostani 1,7 hektáros felszaporítási területet jövőre tíz hektárra bővítenék.

Gyuricza Csaba, az egyetem rektora kifejtette, hosszabb távon új, szárazságtűrő fajták fejlesztését is tervezik. Az együttműködés határozatlan időre szól, és ha sikeres lesz, a közös munka folyik tovább. Úgy véli, a közép-ázsiai agrárkapcsolatok kialakulásának alapját jelentette az újonnan felállított kutatóközpont.

Két évtized távlatából nemzetközileg is felértékelődött a burgonyakutatás, mivel a jelenleg forgalomban lévő krumplifélék termőszámainak csökkenését várják a globális felmelegedéstől.

Korrupció és krumplikutatás, milyen az élet Üzbegisztánban?

Üzbegisztánba repülhetünk vasárnap óta, akár egy héten háromszor, januártól pedig négyszer. Ezt jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter szombaton és ezzel együtt kijelentette, hogy megerősödnek a gazdasági kapcsolatok a közép-ázsiai országgal, amelyik egy ideje rendszeresen megjelenik a hírekben. Részletek.