Magas szintű tárgyalásokra került sor az üzbég fővárosban, Taskentben, ahol Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke és Magyarország nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a két ország gazdasági együttműködésének újabb lehetőségeiről egyeztetett. A megbeszéléseken részt vett Rózsa József, Magyarország Üzbegisztánba akkreditált nagykövete is.
A magyar delegáció Zsamshid Hodzsaev miniszterelnök-helyettessel, Laziz Kudratov befektetési, ipari és kereskedelmi miniszterrel, valamint Sukhrat Vafajevvel, az Üzbegisztáni Újjáépítési és Fejlesztési Alap vezetőjével találkozott. A tárgyalások középpontjában a digitális infrastruktúra modernizálása, a távközlési szolgáltatások fejlesztése, valamint egy közös magyar–üzbég befektetési alap létrehozásának előkészítése állt.
A felek áttekintették a „Digitális Üzbegisztán 2030” nemzeti programhoz kapcsolódó együttműködési lehetőségeket is, amelyek révén a magyar vállalatok aktív szerepet vállalhatnak az ország technológiai modernizációjában. A tervek szerint az új alap a magyar–üzbég gazdasági partnerség hosszú távú finanszírozási pillére lehet, támogatva a digitalizációs, energetikai és ipari fejlesztéseket.
Jászai Gellért a találkozó után kiemelte: Üzbegisztán gyorsan fejlődő, komoly technológiai potenciállal rendelkező ország, ahol a magyar cégeknek egyre több lehetőségük van stratégiai együttműködésekre. Mint mondta, a mostani egyeztetések „újabb fontos lépést jelentenek a két ország gazdasági kapcsolatainak mélyítésében”, különösen a távközlés és az infokommunikáció területén.
A látogatás jelentősége abban is megmutatkozik, hogy a magyar–üzbég kapcsolatok idén tavasszal kibővített stratégiai partnerségi szintre léptek. A mostani taskenti konzultációk így szerves folytatásai az év elején megkezdett tárgyalásoknak, amelyek a digitális gazdaság, az energetika és az ipari innováció területeire fókuszálnak, erősítve Magyarország jelenlétét Közép-Ázsiában.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt