A kormány honlapján elérhető Nagy István agrárminiszter rendelettervezete, amelyet május 24-ig lehet véleményezni, és amely szerint
a jövőben energiaital kizárólag az „energiaital” kifejezést tartalmazó megnevezéssel hozható forgalomba.
Kapcsolódó
- A tervezet rögzíti azt is, hogy a „energiaital” megnevezést a termék fő látómezőjében kell feltüntetni, úgy, hogy annak betűmérete legalább 3 milliméter legyen.
- A gyártók és kereskedők egy év türelmi időt kapnak az új jelölések bevezetésére, amely alatt a korábbi csomagolások is forgalmazhatók maradnak.
- Az átállási időszak lejárta után azonban csak az új, rendeletnek megfelelő csomagolású energiaitalok kerülhetnek kereskedelmi forgalomba.
A szöveg szerint a rendelet célja, hogy a fogyasztók egyértelműbb tájékoztatást kapjanak az energiaitalokról, és ezáltal csökkenjen az egészségügyi kockázat, amit a túlzott fogyasztás okozhat, különösen a fiatalok körében.
Azt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábban nyilvánosságra hozott rendelettervezete határozza meg, hogy mely energiaitalok nem árusíthatók a 18 év alattiaknak. Az új szabályozás értelmében tiltólistára kerülnek azok az italok, amelyek 100 milliliternyi mennyiségben 15 milligrammnál több koffeint tartalmaznak, kivéve a tejes és növényi tejes változatokat.
Az NGM javaslata, amelyről május 21-ig folyik társadalmi vita, azokat az italokat helyezi tiltólistára, amelyek metilxantint, vagyis koffeint tartalmaznak, és ezen kívül más stimuláló anyagokat is tartalmaznak, mint például:
- ginseng,
- L-arginin,
- inozitol,
- glükuronolakton,
- taurin.
A parlament 174 támogató szavazattal, egyhangúlag fogadta el április végén a gyermekek egészségének megőrzéséről szóló KDNP-s javaslatot, amelynek értelmében tilos tizennyolcadik életévet be nem töltött fiatalnak energiaitalt értékesíteni, illetve kiszolgálni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben