A Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalat négy új kőolajtermék-tárolót épít a Krk szigetén fellelhető LNG-terminálon, a több mint 30 millió eurós projekt az elmúlt évek legnagyobb egyszeri beruházása lesz – közölte kedden a vállalat.
Ez átszámítva mintegy 11,98 milliárd forintnak felel meg.
Az MTI beszámolója szerint az összesen 80 ezer köbméter térfogatú új tárolótartályok a terminál kapacitását száz százalékkal, a Janaf teljes kőolajtermék-tároló kapacitását pedig egyharmaddal növelik.
A vállalat már megszerezte a szükséges engedélyeket, a kivitelezés a pályázat kiírása után kezdődik, az üzembe helyezés pedig várhatóan 2027 nyarán történik meg.
„A pályázat az előkészítés utolsó szakaszában van, és várhatóan nyár közepén, valószínűleg augusztus elején kerül kiírásra”
– közölte a Janaf, egyben a társaság reményét fejezte ki, hogy nagy lesz az érdeklődés.
Felidézték, a Janaf jelenleg hét tárolótartállyal rendelkezik Omisaljban, összesen 80 ezer köbméter kapacitással, a fennmaradó 35 tartály, 162 ezer köbméter kapacitással pedig a zágrábi Zitnjak terminálon található.
Megállapodott a Mol a horvátokkal, de ennek mégsem örülhet
Megállapodást kötött a Mol-Csoport a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalattal. Az olajtársaság ugyanakkor azt mondta: nem elégedettek. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni