Nigel Farage, a radikálisan EU- és bevándorlásellenes brit Reform UK párt vezetője szerint meg kell vonni a Nagy-Britanniában letelepedett európai uniós állampolgároktól a jogosultságot a szociális juttatások igénybevételére.
Farage - akinek pártja jelenleg vezet a pártpreferenciákat mérő nagy-britanniai közvélemény-kutatásokban - a Reform UK gazdasági-pénzügyi elképzeléseit ismertető kedd esti beszédében kijelentette: kormányra kerülése esetén kezdeményezné a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről kötött megállapodás újratárgyalását az Európai Bizottsággal, mivel az egyezmény szerinte "igazságtalanul egyoldalú" Nagy-Britannia rovására.
A rendezvényen írásban is kiosztott cselekvési tervezetben szintén az szerepel, hogy a Brexit-megállapodás egyoldalú, mivel Nagy-Britanniában több EU-állampolgár vesz igénybe szociális juttatásokat, mint ahány brit állampolgár folyamodik ilyen kedvezményekért az Európai Unió országaiban.
Ismertetője után Farage a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva kijelentette: ő kizárólag az igazságosság mellett érvel. Úgy fogalmazott: a Nagy-Britanniában élő és szociális juttatásokban részesülő EU-állampolgárok száma "hatalmas mértékben aránytalan" azokéhoz a brit állampolgárokéhoz képest, akik külföldön, főleg az Európai Unió országaiban vesznek igénybe ilyen juttatásokat.
A Reform UK vezetője szerint Nagy-Britannia "jó helyzetben van ahhoz", hogy újratárgyalja a Brexit-megállapodást az EU-val, mivel a brit piac a kilépés ellenére változatlanul "meghatározó fontosságú" az uniós exportőrök számára.
Arra a kérdésre, hogy pártja mit tenne, ha az EU-állampolgárok jogosultságainak megvonására az unió Nagy-Britanniával és a brit állampolgárokkal szembeni ellenintézkedésekkel reagálna, Nigel Farage azt mondta: ebben az esetben "vámpolitikai megtorló lépéseket" lehetne foganatosítani az Európai Unióval szemben.
Hozzátette: nem szeretné, ha az ügy idáig fajulna, de szükség van a Brexit-megállapodás újratárgyalására ahhoz, hogy új alapokra lehessen helyezni az EU-hoz fűződő kapcsolatrendszert.
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, miután a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett népszavazáson a kilépésre voksolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe.
Azok az EU-polgárok azonban, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek Nagy-Britanniában, továbbra is az országban maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával, így igénybe vehetik a brit szociális juttatásokat és az állami egészségügyi ellátást. Ennek feltételeként ugyanakkor meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos jogi elnevezéssel európai uniós letelepedett státusért (EU Settled Status) - kellett folyamodniuk, de ezt az esetek nagy többségében a brit hatóságok rövid idő alatt megadták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében