BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Komoly piaca lehet az elektromos buszoknak, Magyarország az élre törhet

Állítólag a kínai BYD járműgyártó fog elektromos autóbuszokat készíteni.

2023. október 24. kedd, 09:32

Az Mfor információi szerint aláírás előtt áll egy igen
komoly kapacitású 
buszgyár létrehozásáról szóló szerződés, amely Szeged
közelében létesülhet. Az uniós irányelvek és előírások miatt a közösségben
nagyon komoly piaca lesz az elektromos buszoknak.

2023 első félévében

  • 421 eladott elektromos busszal a Solaris volt az európai
    piacvezető,
  • a MAN követte a második helyen,
  • a képzeletbeli dobogóra a BYD-Alexander Dennis páros fért
    még fel,
  • a negyedik helye szerezte meg a BYD,
  • az ötödik helyre egy másik kínai vállalat, a Yutong került.

Az idei első félévben 45 százalékkal több elektromos buszt adtak el a kontinensünkön.

A tisztán elektromos buszok aránya az új járművek piacán
bőven 30 százalék feletti, a hibridekkel együtt pedig a környezetbarát
járműveké meghaladja az 50 százalékot. A nemzeti buszstratégiában szerepel egy
olyan elv, amely szerint 2022-től, támogatásból kizárólag elektromos autóbuszok
helyezhetők forgalomba a 25 ezer főnél népesebb településeken. A Volánbusz
célja, hogy 2020-hoz viszonyítva 2030-ig a helyi autóbuszállomány ötven
százaléka, 2050-ig pedig a teljes autóbuszpark ötven százaléka elektromos jármű
legyen.

Tovább fiatalodhat a Volánbusz flottája
Modern, felszerelt buszokat kap a társaság. Bővebben >>>

Az ismertebb hazai márkáknak, így a Credobus
típusokat fejlesztő és gyártó Kravtex-Kühne csoportnak és az Ikarusnak is van
teljesen elektromos modellje, de kevés. A 2022-es adatok alapján a BYD jelenleg a magyar
villanybusz-piac éllovasának számít 72 értékesített járművel. Ezek többsége a
társaság komáromi gyárában készült, az is inkább exportra.

Az elektromos BYD buszok száma ugyanakkor az idén jelentősen
nőtt, hiszen májusban és júniusban negyvennyolc darab Komáromban gyártott
eBus-t adtak át, ezek Győr, Zalaegerszeg, Szolnok, Szeged és Eger helyi
közlekedésében álltak forgalomba. A járműveket a városok önkormányzatai és a
Volánbusz közösen, a Zöld Busz Program keretében szerezték be, több mint nettó 6,5 milliárd forint értékben. Egy-egy eBus járművet
nettó 142,5 millió forintért vásároltak meg. A kínai BYD buszok egyébként Salgótarjánban Tatabányán, Pécsen, Komáromban és Révkomáromban valamint Miskolcon is közlekednek.

Az Mfor információi szerint a komáromi üzemnél jóval nagyobb
buszgyár létesítéséről szóló tárgyalások célegyenesben vannak.

A lap úgy értesült, Szeged Város Önkormányzata egy szerződés
aláírására készül a kínai BYD elektromos járműgyártóval, amely egyrészt egy
elektromos autóbusz-gyár létrehozásáról szólna a város közelében, egy 200
hektáros területen.  Ehhez kapcsolódóan
egy 50 hektáros akkumulátorgyár is tervben van, amely az elektromos autóbuszok
működtetéséhez állít majd elő speciális, nagy teljesítményű akkumulátorokat a
Szegedtől 20 kilométerre lévő Kisteleken.

A városvezetés az akkumulátorgyár
létesítését cáfolták:

Botka László polgármester irányításával rendszeresek az
olyan találkozók, amelyeken Szeged és környéke potenciális fejlesztési
lehetőségeiről tárgyal a városvezetés külföldi és hazai befektetőkkel, nem
akkumlátorgyárról. Amint a tárgyalások előrehaladottabb szakaszba lépnek,
tájékoztatni fogjuk a közvéleményt.

Orbán Viktor a múlt héten Sencsenben
tárgyalt Vang Csuan-fuval, a világ legnagyobb elektromosautó-gyártó cége, a
kínai BYD alapító-elnökével. A társaság autógyárában a magyar kormányfőnek
tájékoztatást adtak többek között a BYD magyarországi tevékenységéről – a
komáromi autóbuszgyár és a fóti akkumulátor-összeszerelő üzem működéséről –, és
bemutatták a BYD által készített legmodernebb elektromosautó-modelleket.

Hova tűntek az elektromos autók a kereskedésekből?
Egyre több autógyártó nem tud elektromos kocsikat szállítani a kereskedésekbe a gyártási ellátási hibák miatt. De még így is megéri várni az új járművekre. Bővebben >>>
Economx
Economx

Ez is érdekelhet