Az Egyesült Államokban egy év alatt 2,6 százalékkal, két év alatt 15 százalékkal csökkent az elektromos autók ára,
amelyek még mindig többe kerülnek, mint a belső égésű motorral üzemelők, de legdrágább elemük, az akkumulátor ára továbbra is csökken
– idézi az MTI a MarketWatch amerikai gazdasági hírportált.
Az amerikai energiaügyi minisztérium számításai szerint
az elektromos gépjárművek lítium-ion akkumulátorának ára 90 százalékkal esett 2008 és 2023 között, ami a technológiai fejlesztéseknek és az olcsóbb termelésnek az eredménye.
Az elektromos járművek ára a közeljövőben várhatóan tovább csökken. A Goldman Sachs elemzői arra számítanak, hogy
az akkumulátorárak jövőre 40 százalékkal lesznek alacsonyabbak tavalyhoz képest, jelentős részben az újrahasznosítási technológiák alkalmazása révén.
A Goldman szakértői korábban azt mondták, hogy 2040-re az akkumulátorok előállításához szükséges fémek csaknem 50 százaléka újrahasznosításból származik.
- Idén júliusban átlagosan 56,37 ezer dollárt (20,3 millió forint) fizetett egy elektromosautó-vásárló az Egyesült Államokban,
- ami körülbelül 17 százalékkal több egy hagyományos autó 46,64 ezer dolláros átlagos költségénél.
A második negyedévben az Egyesült Államokban gyártott autók csaknem 8 százaléka volt elektromos.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt