Az Egyesült Államok szerdán bejelentette, hogy új, széles körű szankciókat vezet be Irán olajbevételeinek csökkentése érdekében; a lépést az amerikai pénzügyminisztérium 2018 óta a legnagyobb ilyen jellegű intézkedésként értékelte. Scott Bessent pénzügyminiszter elmondta, hogy több mint 115 személyt, céget és hajót szankcionáltak, amelyek egy hatalmas hajózási hálózat részei. A hálózatot Irán vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei egyik legfőbb politikai tanácsadójának a fia irányítja.
Az amerikai kormány szerint ez a hálózat politikai kapcsolatait felhasználva nagy olajtanker- és konténerszállító flotta üzemeltetésével exportál iráni és orosz kőolajat és kőolajtermékeket, amelyekből több milliárd dolláros bevétel származik.
Az amerikai külügyminisztérium emellett 20, iráni olajkereskedelemmel kapcsolatos vállalatot szankcionált, köztük egy kínai kikötői üzemeltetőt, valamint indiai, egyesült arab emírségekbeli és török cégeket. Tíz hajó is felkerült a feketelistára.
A szankciók kinyilvánított célja, hogy meggátolják Irán destabilizáló tevékenységeinek – nukleáris programjának, terrorcsoportok támogatásának és saját népe elnyomásának – finanszírozását.
Az Egyesült Államok régóta alkalmaz széles körű szankciókat Iránnal szemben, és az utóbbi hónapokban fokozta a pénzügyi nyomást Teherán ellen.
Pattanásig feszült a helyzet: Irán kiakasztotta Trumpot legújabb lépésével
Washington felszólította az Iszlám Köztársaságot, hogy azonnal működjön együtt a nemzetközi atomenergia ügynökség szakembereivel. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal