Görögországban nagyon megkedvelték az amerikai turistákat – írja a görög Kathimerini.gr. Civilizáltak, általában udvariasak, és a legtöbbet költik – teszi hozzá a lap. Az utóbbi években egyre többen látogatnak az európai mediterrán országba. Tavaly az Egyesült Államokból érkező turistaforgalom 10 százalékkal nőtt 2023-hoz képest, amikor ugyancsak növekedett. 1,547 millió amerikai utazó lépett Görögországba.
- A Görög Nemzeti Bank adatai szerint a tőlük származó bevételek 15,1 százalékkal nőttek 2023-hoz képest, elérte az 1,581 milliárd eurót. Látogatónként 1021,9 euróval messze a legmagasabb az egy főre jutó átlagos kiadásuk az összes Görögországba látogató turista közül.
- Csak a németek és a britek hagytak több pénzt Görögországban tavaly. A Görög Nemzeti Bank adatai szerint látogatónként 1021,9 euróval messze a legmagasabb az egy főre jutó átlagos kiadásuk az összes Görögországba látogató turista közül.
Az Ipsos által a Visa megbízásából végzett felmérések a szállásköltségeket is tartalmazzák így az elköltött összeg fejenként 3000 euróra növekszik.
A legfrissebb, 2025-re vonatkozó adatok alapján, amelyek magukban foglalják az első négy hónapot, azaz a január-áprilisi időszakot, az Egyesült Államokból érkező bevételek 36,8 százalékkal nőttek, és 325,5 millió eurót tettek ki ebben az időszakban, míg ugyanebben az időszakban az Egyesült Államokból érkező utazók száma 43 százalékkal 150,8 ezerre nőtt. Az információk szerint az amerikaiak továbbra is kedvelik a május-júniusi időzsakot.
Az Egyesült Államokból érkező látogatók nemcsak a tengerparti heverészést, és a kulturális élményeket szeretik, hanem belevetik magukat az éjszakai életbe, a vidámparkokba és a zenei eseményekbe.
Az Egyesült Államokból érkező turisták számára
- Attika a legnépszerűbb úti cél (41 százalék),
- ezt követi a Dél-Égei-tenger (31 százalék),
- és Kréta (27 százalék.
Az Ipsos/Visa szerint az amerikaiak nemcsak a luxusturizmus bajnokai, hanem a legtovább nyaralóké is minimum a hét nap, amit itt eltöltenek, de inkább hosszabb nyaralásra érkeznek.
A fenntartható turizmus fontosabb az amerikaiak számára, mint az európai turisták számára. Az Egyesült Államokból érkező látogatók 30 százaléka hajlandó 5-10 százalékkal többet fizetni, ha görögországi vásárlásai, foglalásai vagy tevékenységei környezetbarátabbak.
A nagyobb amerikai légitársaságok rávetették magukat a piacra, 2025-ben drasztikusan megerősítik járataik menetrendjét.
- Ennek eredményeként Görögországnak van az idén a legtöbb közvetlen légi összeköttetése az Egyesült Államokkal. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt öt év alatt majdnem megduplázta járatainak számát.
- 2019-ben még mindössze négy repülőtérről érkeztek járatok, az idén már kilenc reptérről indulnak és már nem csak főszezonban.
Az Ipsos/Visa adatai alapján az idén Görögországba látogató amerikaiak 52 százaléka először érkezik ide, míg 48 százalékuk másodszor.
Már nem csak a kéthetes nyaralás célpontja Görögország
„Kétféle ember létezik, a görög, és aki az akar lenni” – hangzik el a kultikus filmben, a Bazi nagy görög lagziban. És ez megvalósulhat, mert egyre többen kíváncsiak az eredeti görög életre. Elsősorban a külföldi nyugdíjasok vesznek olyan lakásokat vagy házakat, amelyek mindennel, akár télre fűtéssel is fel vannak szerelve. Több lett már Görögország, mint nyaralóhely, sokan második otthonukat találják meg itt, és elsősorban nem a felkapott turista-paradicsomokban.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok