A Nemzetközi Longshoremen's Association (ILA) munkavállalói szakszervezet és az Egyesült Államok Tengerészeti Szövetségének (USMX) kikötői üzemeltetői csütörtökön késő este bejelentették a bérmegállapodás hírét és a sztrájk azonnali befejezését. A források szerint hat év alatt körülbelül 62 százalékos emelés következik, így a jelenlegi 39 dolláros átlagbér 63 dollárra emelkedik.
Az ILA kedden indította el 45 000 kikötői munkás sztrájkját, ami 1977 óta az első jelentős munkabeszüntetés volt és 36 kikötőt érintett Maine és Texas között. A JP Morgan elemzői szerint a sztrájk körülbelül napi 5 milliárd dollárjába kerül az amerikai gazdaságnak – írta meg a Reuters.
Kapcsolódó
Miután a keleti part kikötőibe érkezik a kávé is, annak árai már emelkedtek is.
A sztrájk a bérekről szóló megállapodással ért véget, de a két fél más kérdéseket is megtárgyal, így a kikötők automatizálását, amely a munkavállalók szerint munkahelyek elvesztéséhez vezet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt