Tavaly nyáron több mint 62 700 ember életét követelte a hőhullám Európában, ami csaknem 25 százalékos növekedés 2023-hoz képest - derül ki a barcelonai Globális Egészségügyi Kutatóintézet (ISGlobal) Nature Medicine című szaklapban frissen ismertetett tanulmányából.
"Több mint 181 ezer, a hőséghez köthető halálozás volt a kontinensen 2022 nyarától 2024 nyaráig"
- mondta Joan Ballester Claramunt, a tanulmány fő szerzője.
Ahogy 2002-ben és 2023-ban, tavaly is Olaszország volt a leginkább érintett ország, ahol 2024. június 1. és szeptember 30. között becslések szerint 19 ezren haltak meg a hőhullámmal összefüggő okból. Spanyolország több mint 6700 halálesettel tavaly a második helyen állt, majd Németország következett, ahol mintegy 6300 halálesetet regisztráltak. Görögország 6000 halálozással, és Románia több mint 4900 halálesettel a negyedik és ötödik helyen állt.
A rangsor módosul, amennyiben a hőhullámok okozta halálesetek becsült számát népességarányosan veszik figyelembe. A tanulmány szerint így már Görögország kerül az első helyre egymillió lakosra jutó 574 halálozással, mögötte Bulgária áll 530, majd Szerbia 379 halálesettel.
A tanulmányban vizsgált 32 ország közül 15-ben a tavalyi nyár követelte a legtöbb ember életét az elmúlt években.
Ugyanakkor egyes országokban, mint például Németországban, Spanyolországban és Franciaországban, a 2022-es nyár volt rosszabb e tekintetben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon