Donald Trump elnök egyeztetést ígért hétfőn az amerikai filmipar képviselőivel, a Fehér Ház egyik szóvivője pedig azt közölte, hogy
egyelőre nincs végleges döntés a külföldön készülő filmek utáni vámokról.
Donald Trump újságírói kérdésekre válaszolva egy fehér házi eseményen kifejtette, hogy a filmgyártás és a forgatások külföldre telepítése „megtizedelte" az amerikai filmipart. Hangsúlyozta, hogy nem ártani, hanem segíteni akar az iparágnak, amely külföldön anyagi és egyéb támogatásokban részesül. Munkahelyekről van szó, és egy nagy iparágról, amely Amerikában indult, de mostanra „magára hagyták".
Megállapította, hogy az amerikai filmgyártás központjának számító Hollywood még mindig rendelkezik előnyökkel, viszont ma mégsem készítenek ott annyi filmet, mint akár még a közelmúltban is.
Kush Desai fehér házi szóvivő a filmvámmal kapcsolatban hétfőn úgy fogalmazott, hogy minden lehetőséget megvizsgálnak annak érdekében, hogy megfeleljenek az elnöki utasításnak.
Donald Trump még vasárnap a közösségi oldalán helyezett kilátásba 100 százalékos vámot a nem az Egyesült Államokban készülő filmek behozatala után.
Helyi idő szerint vasárnap este újságírók előtt az elképzelést kifejtve elmondta, hogy azért lát szükségesnek intézkedést, mert Hollywood haldoklik a külföldön készülő filmek miatt. Donald Trump úgy fogalmazott, hogy egyes országok „ellopták a filmkészítést az Egyesült Államoktól". Ezért részben Kalifornia demokrata kormányzóját hibáztatta, aki engedte ezt megtörténni. Hozzátette, hogy a kialakult helyzet fenyegetés az Egyesült Államokra.
Donald Trump már hivatalba lépésekor az amerikai és elsősorban a hollywoodi filmgyártás újjáélesztéséért felelős elnöki megbízottakat nevezett meg Jon Voight, Mel Gibson és Sylvester Stallone színész-rendezők személyében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát