Donald Trump szerint a következő néhány napban kiderül, milyen irányban lép tovább az orosz-ukrán háború ügyében. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt egy nyilvános eseményen kedden.
Az elnök újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy
„nagyon érdekes dolgok" jutottak tudomására, amelyekre a következő napokban fény derül.
Hozzátette: „meglátjuk, mit fognak tenni, és mi fog történni", nagyon közelről követi az eseményeket az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Donald Trump felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő héten újabb több mint 7 ezer ember veszti életét a két oldalon, amit oktalan veszteségnek nevezett.
Az amerikai elnök egy másik kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tartja aggasztónak a Kínában tartott csúcstalálkozót, amelyen a kínai elnök mellett részt vesz Vlagyimir Putyin orosz elnök és az észak-koreai vezető. Kifejtette, hogy
Kínának nagyobb szüksége van az Egyesült Államokra, mint az Egyesült Államoknak Kínára.
Egyben megismételte, hogy „nagyon jó találkozója" volt Alaszkában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel augusztus 15-én.
„Meg fogjuk látni, hogy kijön-e belőle valami, és ha nem, akkor más álláspontra helyezkedünk majd" – fogalmazott Donald Trump a Fehér Házban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll